Nottingham with my eyes

Szerda este bulizni mentünk a fagyasztó időjárásban való városnézés után. Bementünk a buzibárba teljes sminkkel, szuperrucival, hogy egy kis iszogatás után (koktélozunk itthon) táncolunk egy jót. A zene nem volt a legjobb, és szerdán a buzibár valóban a neve alapján várható célközönségnek szólt, akik nem voltak túl befogadóak. Mondjuk nem is nagyon próbálkoztunk, mert eléggé furának ítéltük meg a közeget. Meglepően megütköztünk az evidencián, hogy a többség csajozni ment oda a lányok közül, mind piercinges, rövid hajú, többség maszkulin megjelenésű, a fiúk pedig egymással voltak elfoglalva, ránk sem hederítettek. Olyan volt kicsit a hangulat, mint egy gimis házibuliban, a csajok egymásra voltak féltékenyek, ha mással táncoltak. Tovább is álltunk, benéztünk a régóta hívogató Bodega nevű helyre, amiben hangos zene ment, és zsúfolt kocsma volt, a többi táncos hely amit ismertem pedig zárva volt. Hazafelé vettük az útirányt, mikor Lili mondta, hogy pisilnie kell. Bementünk a Jam Caféba pisilni, ahol a pisisorban két fiú elkezdett velünk beszélgetni. Pisilés után leültünk velük beszéletni, kiderült, hogy filozófus hallgatók, csatlakozott két lány is, az egyik, Emma művész, a másik otrombább pedig matektanárnak tanul, a neuroscience érdekli és utálja a gyerekeket. Remek kombináció egy tanárnak. A café zárt, így Emma mindenkit meghívott magához házibuliba. Persze taxizni akartak, amikor mondtuk, hogy nincs pénzünk. Lili nagyon erősködött, h de menjünk, mert jó lesz, de a kicsit ittas beszívott srácos bagázs a kusza szociális hálóval elég bizar volt. Végül mondták, hogy sebaj, csak menjünk, veszünk valamit inni és az elég. A boltnál csomót pörgött a taxióra, mire felfogták, hogy tényleg alig van pénzünk, ami kb fél üveg borra elég, bementek a boltba, mi meg kicsit kétségbeestünk, hogy elenged-e minket a taxis, ha ők közben lelépnek.

Visszajöttek, elvitt minket a taxis Emmához, miközben ő végig a telefonba ordítozta, hogy nincs pénzünk kifizetni a taxit, ami végül Nicolas fizetett, a legszétcsúszottabb srác. Belül kicsit lepukkant angol ház volt, egy cuki öreg minikutyával, Bobbyval. Emma rögtön felcsapta az Apple laptopját, elindított egy kis zenét, töltött bort, tekert egy cigit és felállt egy szére táncolni. Mi közben a filozófus srácokkal próbáltunk beszélgtni, ami picit féltékennyé tette Emmáékat. Lehet minket csak illedelmességből hívtak. Közben Nicolas egészen úgy kommunikált velünk, mint ahogy az autisták teszik, mert annyira szét volt csúszva, hogy maga sem értette mit szeretne mondani és hogyan. Így egy idő után kezünk tologatásával jelezte, ha táncolni akar, itatni minket, v azt akarja, hogy mosolyogjunk. Kicsit bizar volt de egyben vicces is. Mikor a mufurc lány eltűnt (kiütötte magát, ezért felmetn aludni, remélem aludni), akkor Emma kb. kidobott minket. Nem hagyta, hogy segítsünk takarítani, viszont amikor a filozósfus fiúk elkezdtek veszekedni Nicolassal, h ne bunkózzon, milyen példát mutatott nekünk, akkor Emma visszacsukta az ajtót. Egy darabig vártunk, hátha együtt mehetünk egy darabon a fiúkkal, vagy legalább lássuk elhagyták-e a süllyedő hajót, de nem jöttek, lehet egészen más céljaik voltak az estével, mint hajnalban hazkullogni.

Én szerencsére nagyjából képben voltam, hogy hol vagyunk, így nagyjából 10 perc alatt hazanavigáltam a lányokat, de pontosan nem találnék még egyszer oda Emáékhoz, nem mintha szándékomban állna.

Összességében érdekes, izgalmakban bővelkedő este volt. Örülök, hogy nem adtak el minket, de jó volt megnézni milyen egy angol, nottinghami házibuli, hála Lili hajthatatlanságának :P.

A búcsúztató utáni napon délután beszaladtunk vásárolni, majd sétáltunk kicsit Rinzinggel, én pedig 10-re mentem a lányok elé a buszállomásra. Nagyon vártam őket. Korábban jöttek, így pont a megálló előtt találkoztunk. Hazasiettünk, meséltek ők is a Londonos élményeikről, én is a korábbiakról, kicsit welcome csokiztunk, majd valamikor kettőkor elmentünk aludni. Másnap reggel egyszercsak betoppant James, a főbérlő, gondoltam majd rejtegetem kicsit a lányokat, hogy ne kelljen fizetnünk azért, hogy meglátogatnak. Egészen hülyén jött ki a dolog, mert pont beköltöztetett egy párt az alsó szobába, pont az enyém alá, így még kiosonni se tudtak a lányok, hogy későbbi érkezést színleljenek. Közben az is kiderült, hogy a főbérlő nem kér plusz pénzt a lányokért, ingyen használhattuk volna az alsó szobát, ha nem adta volna ki, és így is hoz nekünk egy pótágyat, amire végül nem volt szükség, pont elfértünk hárman a franciaágyamon. Elindultunk a városba, kicsit körbenéztünk a főtéren, de kb a Primarkig jutottunk, ahol vagy két órán keresztül vásároltunk. Csenge és Rinzing beültek egy 7 fontos all you can eat helyre, amit mi kicsit sokalltunk meg még ruhapróba sorban álltunk... szóval kihagytuk. Helyette beültünk arra a fish&chipses helyre, ahova anyuval is, és degeszre ettük magunkat a hallal, krumplival, borsóval, szósszal és vajakenyérrel. A végére extra durván a sok nevetéstől, és valószínűleg a víz hiányától olyanok voltunk, mint akik részegek. Az egész hét olyan volt, teljes összhangos, kényelmes, kellemes, nevetős és laza, minden kötelezettség nélkül. Imádtam. Este pedig leültünk felelsz vagy merszezni, amit aztán a 11órás csendbenmaradási háziszabály lelőtt éjfélkor.

Másnap a városnézésből ismét kb kaja és ruhavásárlás lett, voltunk az 1 fontosban is, ahol a lányok megtömhették a bőröndjük szabad helyeit mindenféle minőségi, ámde rettentő olcsó dologgal. Este pedig leültünk ivós játékot játszani .

Harmadik napon a program a Rinziggékkel való kávézás volt. A séta után beültünk egy kávézóba, ahol ittunk egy isteni chai kávét, fűszeres, mézes finomságot, és leültünk Rinzinggel, Csengével és Lillával játszani. Mi lenne ha-t jászottunk, ami izgalmas volt így, hogy a társaság csak most ismerkedett. Nem csak a válaszokat kellett figyelni, hanem azt is, hogy ki adja a választ, ismeri-e eléggé azt, akiről szó van ahhoz, hogy megmondja milyen bútor, milyen évszak, vagy milyen szín lenne. Utána asztalbontás, és amíg Csenge elkísérte Rinzinget kajálni mi megcsináltuk a tortillalapba kevert rizses finomságunkat, amiből este együtt lakomáztunk.

Másnap este bulizni mentünk, amiről majd külön bejegyzést írok, élénken él az emlékeimben :D

Csütörtökön a Wollaton Parkba akartunk menni, de egy úttal eltájoltam magam, és csomót sétáltunk, mire realizáltam, hogy rossz helyen vagyunk. 5 mérföldes út lett volna, amit mire megtettünk volna alig marad időnk körbenézni, de azért útnak indultunk. 1 sarokkal később, mikor valós útbaigazítást kaptunk két alkohol szagú nők után füttyögős jómunkás embertől találtunk egy outside gymet, mindenféle edző gépekkel egy játszótér mellett. Ott eltöltöttünk vagy másfé órát, idióta használati utasításos videókat gyártva a különböző játékokhoz és edző cuccokhoz. Élmény volt :D. Hazafelé chipsel a kezünkben találkoztunk Csengével és Rinzinggel, akik épp Csenge street fotós tudását és gyakorlatát fejlesztették.

Estére úgy volt, hogy főzünk Rinzingnek vacsorát, amit a találkozáskor Csenge mondta, hogy ő szeretne elkészíteni, így is lett, mire hazaértünk talán a következő Primarkos "csak keresztülmegyünk, hogy kevésbé fázzunk" körünk után Csenge már szinte készen volt a kajával, és berendezte a szobáját az eseményre. Finomat főzött, evés után pedi büdösbogárpókereztünk, amit ismét Évi nyert :D. Utána Évi és Lili megnézték a Pillangóhatást, ami helyett én aludtam, mert egy héttel előtte láttam, talán harmadszorra.

A péntek egy utolsó vásárlós körrel telt, mert esett az eső, és pakolással, szombaton mind mentünk fel Londonba.

Habár minden nap csak délután sikerült elindulnunk bármerre is és kettő után lefeküdni nagyon jókat ettünk, jól szórakoztunk, és sokat pihentünk. Igazán otthonos, természetes és egyben szívet melegető érzés volt, hogy itt voltak a lányok. Teljesen feldobódtam tőle és kicsit visszanyertem a lelkesedéseet is a dolgok iránt.:)

A vasárnapi rosszkedvem rányomta a bélyegét sajnos az egész hétre. Hétfőn mindenképp cipőt szerettem volna menni, mert vasárnap már kinéztem egyet a Primrkban, ami kicsit kisebb, mint a többi, így pont jó volt a lábamra, csak mire kimentem pénzért már terelték ki az embereket, hogy zárnak.

Hétfőn Csenge megígérte Rinzingnek, hogy ő visz az ebédhez kaját, erre megragadtam az alkalmat, és gondoltam csatlakozom én is.Az utolsó ebéd előtti fél órára a gyakvezem és a korábbi osztályom (ahonnan átraktak) osztályfőnöke megbeszélést tartott, kevés lett ott az meber, így átmentünk segíteni. Fura volt őket újra látni, meg jó volt látni, hogy jobban ismerem őket, mint a mostani osztályom asszisztense. Pizzát sütöttünk, majd mikor végztem rohantam át a zene teremhez. Még az óra élményeit beszélték, az egész szünetem ideje alatt, ígymire előkerült volna az étel kellett is mennem vissza. Elkéredzkedtem még egy gyors ebédre, így 1 órára kihúzva az ebédszünetemet. Fura volt, kicsit úgy éreztem, mintha zavarnék. A délután nyugisabb volt. Visszamentem a Primarkba Csengével megvenni az előző nap kinézett topánkát, majd elindultunk sétálni Rinzinggel. (Csenge és Rinzing megbeszélték, hogy fotóznak, meg sétálnak, és nagyon szép idő is volt, csak a cipővásárlás kavart be, amire viszont mondta Csenge, hogy szeretné.) A sétáról elkértem magam, mikor már egy ideje a napfényt élveztem csak, hogy haza tudjak szaladni megnézni Orsit, meg beszélni kicsit Iziékkel is, mert egészen jól felzárkóztattam az itteni helyzetet illetően, mikor Anya kint volt. Persze nem voltak gép előtt, így kicsit rossz kedvvel, fáradtan folytattam a napot. Kedden főztünk, és megkínáltuk Jamest is, az új lakótársunkat, továbbiakban csak "A srác". Elfogadta, de nem ült le velünk beszélgetni. Csütörtökön pedig a nagy verőfény miatt elmaradt a jóga, Csenge pedig bement a városba segíteni Rinzingnek öltönyt venni. Kicsit hülyén jött ki, mert udvariasságból Csenge megkérdezett engem is, de mivel éreztem a korábbi napokból, hogy mintha zavarnék a jelenlétemmel, inkább megkérdeztem, hogy mi legyen. Szívesebben ment volna egyedül, így én hazajöttem, majd bementem a városba vásárolni. A vásárlás után 2 órával később egyszercsak kaptam egy smst, hogy Lilla is ott van velük, a lány, akiről már szinte mítoszok kerengtek a suliban, hogy milyen kedves, aranyos, okos, jó fej, bulizós, és még szépen is fényképez. Így félretéve mindent igyekeztem jó kedvvel odamenni hozzájuk.

Lillával egészen jól el tudtunk beszélgetni, beültünk a templomból kocsmává alakított helyre egy sörre. Kiderült, hogy neki is ugyanaz a konzulense, mint nekem, érdekes a témája, és tényleg olyan kis laza, kedves, kicsit oltogatós lány. Azt hiszem pszichot is csinált a tanakon kívül. Bemutatta nekünk a raszta felmászós barátját is, majd 9fele mentünk haza.

Pénteken mesenézés volt a szünetben, és az egész sulit átlengte a közelgő hosszú szünet szele. Minden foglalkozás ráérősebb és lazább volt a megszokottnál, és Kirsty (vörös hajú, félig ír, félig skót szókimondó rockerlány, akit kedvelek) és Claire (a gyakorlatvezetőm) egy kis kézi készítésű húsvéti ajándékkosárral és egy Cadbury csokitojással fogadtak reggel a közelgő húsvétra. Teljesen megilletődtem, nagyon jól esett a gesztus, de kicsit furán is éreztem magam, hogy én nem vittem semmit. A csoport négy emberétől kettőtől ez egy befogadási gesztus, kis finomsággal :). Ez nagyon feldobott.

A nap végén mindenki, ahogy mi is siettünk haza készülődni Coral nyugdíjazási partijára. Mikor hazaértünk ledőltem egy órára, és kb felet tudtam is aludni, ami nagyon jó esett, viszont ennek megfelelően a ruhaválasztással, sminkkel és hajelkészítéssel együtt nem fértünk bele abba a fél órába, amit erre szántunk, így jól elkéstünk. Találkoztunk bent Mattel, Rosehill Jamessel és a bnőjével Lucyval és Ashleevel egy koktélos helyen, de mire odaértünk ők már indultak volna tovább a partira, így lecsúztunk a koktélozásról. Feltaxiztunk a helyre, majd Csenge megint biliárdozott, most Ashleevel, aki kicsit bejött neki. De végig kicsit elszigetelve, kényelmetlenül éreztük magunkat, főleg mert Csenge mindig visszaváltott magyarra, így be se tudtak volna kapcsolódni a beszélgetésbe, meg mert nem is ismertük az ünnepeltet igazán. Voltam kint beszélgetni kicsit Kirstyékkel, az tetszett, meg volt bent táncos rész, ahol viszont Grease és még régebbi zenék mentek végig, kicsit beszélgettem Kattel, meg táncoltam volna a gyakvezemmel, de azt hiszem nem ittam eleget az abban a szituban elvárt lazasághoz. Volt egy kis kaja is, amit fájó szívvel konstatáltunk, hogy a végén egy szemeteszsákba öntöttek, mert nekünk az még 2-3 napi ínyencség lett volna (tonhalas, szalámis... szendvicsek és sütik). És Csenge gyakveze meghívott minket egy sörre és egy vacsira valamikor hozzájuk. Rinzing szerint ez nagy szó, egyrészt mert korábban nem volt ilyenre példa, másrészt meg mert ha egy angol meghív a lakásába az nagy bizalmat jelent.

Érdekes volt a sulis kollégákat más környezetben, iszogatás közben látni. Látszott ki kivel van közelebbi kapcsolatban, és az is, hogy ki az aki inkább a felületesebb témákról beszélget a töbiekkel. Összességében érdekes élmény volt. Ezt a formálisabb részt követően jópáran bementünk a városba még táncolni. Először egy tömött helyre mentünk, ahol egy srác rögtön rányomult Csengére, Sian és Kirsty pedig le akarták rázni, Csenge meg nekem puffogott végig, hogy neki végülis tetszett volna a fiú, és miért akarnak beleszólni a dolgaiba, még ha csak védeni akarják is. Innen gyorsan továbbáltunk, és az egyre fogyatkozó kis csapattal átmentünk megint abba a buzibárba. Az zene jó volt, de ahogy telt az idő (2 felé) egyre kihaltabbá vált a hely, mint ahogy mi is fáradtak voltunk, így 3 fele el is indultunk haza teljesen és menthetetlenül józanon.

A hétvégénk meglehetősen sűrűre sikerült. Habár szombat deélelőtt nem csináltunk semmit, a Rinzinges vacsi után csak aludtunk, meg filmeztünk, meg Csengének vettünk buszjegyet, (aminél kiderült, hogy 15Ł-nyit ügyesen ingyen is lehet utazni), este pedig majd két órát készülődtünk, hogy majd megyünk akkor táncolni. Ha így folytatom, és ennyi időm lesz, lehet mire hazamegyek kicsit megtanulok sminkelni és talán öltözködni is (szoktatom magam a szoknyához). James hívta Csengét, ettünk, hogy legyen, ami felszívja a piát és elmentünk Jameshez, a gitáros sráchoz alapozni. Persze előre kijelentette, hogy késni fogunk, ami így is történt, mivel Csenge még biciklikereket pumpált, majd ahogy tolta ki a biciklit, a szuperpiát, amit vettünk leverte véletlenül a kormánnyal. Nagy kárelhárítás, sajnálkozás, miegyéb után végre elindultunk, rekordidő alatt odaértünk, és elkezdtünk 3-an iszogatni, James pedig nagyon tette az agyát Csengének. Én az ígértek szerint írtam Katnek, hogy megérkeztünk, de James nem nagyon hívta volna meg, így csak ennyit írtam az smsbe.

1 óra múlva jött a barátja egy régi osztálytársával, akivel össze fognak jönni, és elkezdtünk Jengát játszani. Első körben kamikaze módra összedöntöttem a tornyot, de aztán jól ment a játék a koktélok ellenére (James keverte). Aztán éjfél felé elindultunk táncolni, ők taxival, mi biciklivel. Én persze nem éreztem a piát, csak az álmosságot. Egy zsúfolt Jam cafe nevű helyre mentünk, ahol elég művészarcok voltak. Ott kaptunk vmi narancsos piát, és amíg a pisisorban álltam elindultak máshová. Egy filozófus sráccal kezdtünk beszélgetni, aki Csengét kezdte el kérdezgetni mit nézne ki belőle mit csinál, amiről én lemaradtam, és gyorsan felzárkóztattm, erre mutatott egy kabbet (ennyit róla). Megpróbáltunk Jamesék után menni a másik helyre (Wax), koktélos hely, drága koktélokkal. Két társaság mgkérdezése után meg is találtuk. Itt Csengére rögtön rákattant egy srác, aki kísértetiesen hasonlított Albrecht úrra :D De kb azt akarták kijátszani a kicsit kevésbé beszédes nagyon fura haverjával, h mi vegyünk nekik piát. Közben James meg ránk várt, aztán elkezett dumálni másokkal, nagyon furcsa volt egész. Egy idő után következő körben már pattintotta ezeket a srácokat, és meghívottminke egy koktélra, amit nekem kellett kikérni, és persze minden alapanyagból kifogytak, amit csak kigondoltunk, és egy drágát tudtunk csak venni. Aztán valamikor 2 fele elindultunk haza, mert reggel kelnünk kellett Rinzinghez. Mikor hazaértünk gondosan átállítottuk az órát, ettünk egy smacklevest és új idő szerint 4re ágyba is kerültünk.

Másnap reggel 8-kor keltünk, hogy mehessünk Rinzinggel biciklitúrázni. Még az esti sminkkel, kifacsartan, erőtlemül, kicsit másnaposan, mégis rohanva indultunk neki az útnak, de nagyon kellemes volt a biciklizni a napsütésben. A túrán először a kiszáradt föld látványára megfogalmazódott bennem, hogy igazából mennyire hiányzik Nógrád. Nem is Dunakeszi, de a nógrádi dagonya, a nógrádi szabadság, ízek és illatok, és milyen jó lenne ott tölteniegy napot akár egyedül is. Aztán tekertünk tovább és elhesegettem a gondolatot. Miután körbebicikliztük a parkot beültünk enni, és megettük életünk első igazi angol reggelijét. Durva cucc. Egy szelet olajban kisütött, tocsgó kenyér szelet, egy kis rántott tőkehal, egy virsli (nem húsos, hanem itteni fűszeres kenyeres sausage), 2 szelet bacon, itt tarja volt, baked beans (paradicsomos bab, kicsit édes, fehér babból, kb. nemzeti kaja), meg valami paradicsomszósz, ja és ki ne hagyjam, két tükörtojás. Ez úgy kellemesen eltelített mindkettőnket, kicsit tudtunk beszélgetni Rinzinggel, és összefutottunk jógás Paullal és Rosehilles Jamessel is, épp egy gyereket vittek a parkba, ők is ott ettek. Aztán Rinzing elkezdte Csengét tanítgatni fotúzni. Mondta, hogy melyik beállítás milyen kell, hogy legyen az egyes hatások eléréséhez. Engem is érdekelt volna, habár Csenge kérdezte, de annyira csak neki magyarázott, és meg csak a modell votlam, hogy egy idő után feladtam. Kicsit hazavágta a kedvem az első honvágy, az erőtlenség és az, hogy teljesen kihagyva éreztem magam, de próbáltam azért nem mutatni. Mert hát van ilyen, ők sokkal jobban öszzhangban vannak, egy hullámhosszon. Picit még  mindig nehezemre esik nem mindenkivel megpróbálni nagyon jóban lenni, nem mindenkinek próbálni megfelelni, de azt gondolom egészen jól fejlődök.

A vasárnapi nottinghami magyar misére végül nem mentünk, habár jó lett volna magyarokkal beszélgetni Csengének nem volt kedve, Rinzing szerint kicsit öreges, mindensiratós dolog lett volna, én meg kicsit a misés dolog miatt voltam szkeptikus, de szívesen mentem volna. Viszont mire befejezték a fényképezőgépes beszélgetést már időben is bőven lecsúsztunk róla. Csak hazatekertünk. Mire hazaértünk új lakótársunk James már ide is ért, bepakolt. Állítólag 3 órát várt az ajtó előtt, mert a főbérlőnk nyaralni volt, és a kulcsos barátjával nem egyeztettek rendesen. Teljesen hullák voltunk, de Jamesen is úgy láttuk, hogy nem nagyon akar beszélgetni. Visszavonultunk a szobánkba, Csenge aludt, én meg megpróbáltam összeszedni magam, kicsit felvidulni, de annyira nem sikerült. Persze este megint csak későn kerültem ágyba, így halmozódott a hullaságom másnapra, és kezdődött egy újabb hét.

Vasárnap, habár nem akartam a hideg időben elmenni a Wollaton Hallba, de a szakácskönyv, amiről azt gondoltam, hogy csak vasárnapig érvényes, így elmentem a szupikönyvesboltba, és 1 órás lapozgatás után kiválasztottam egy könyvet és megvettem :D. Fő a határozottság, de úgy éreztem ráérek. Aztán elindultam a Wollaton Hallba, egészen jól sikerült tájékozódnom.:) Közben többször megkérdeztem, kicsit próbáltam beszélgetni idegenekkel, akik válszoltak, átvéve Rinzing nyitottságából picit. Aztán a parkban habár odaértem volna a kinézett vezetésre nem jelentkeztem rá, mert ingyen meg lehetett nézni az egész helyet, voltak feliratos tájékoztatók, és rámjött az "így még pénzt sem költök" dolog. Így nem láttam a Camelia házat, ahol egzotikus növényeket tartottak, és az öblítős WC-t :D... meg utólag Kirsty mondta, hogy valamilyen titkos járatokat is mutattak volna. Mindenesetre nagyon jól esett egyedül sétálni, mindent a magam tempójában megnézni. Nagyon sokszínű volt a hely, a kastély urai természettuományos érdeklődésűek voltak, a gyermekeik pedig folytatták a hagyományt, így sokféle kiállítás is volt az amúgy építészetileg is megtekintésre érdemes kastélyban. Voltak kitömött állatok, rnegeteg, kis leírással (lepkék, zsiráf, gorilla...), féldrégakövek, mindenféle ásvány kiállítás, szép bútorzat és rengetegtájékoztató. A katélyparkban pedig szarvasok és mókusok voltak, meg volt egy kis tó is, amiben hattyúk és kacsák laktak. Mindez egy nagy nagy, zöldellő parkban. Gyönyörű volt. Aztán délután hazabicikliztem, és elégedetten kezdtem filmet nézni, minek a második felére Csenge már haza is ért.

Sokat mesélt írországi útjáról, mondta, hogy mindenképpen érdemes lenne egyszer megnéznem a Guinness gyárat :D. Meg persze pár Saint Patrick's Day-es élményt is mondott.

Hétfőn teljesen le voltak döbbenve a suliban, hogy egyedül mentem olyan messzire, és mit csináltam ott egész nap. Nekem viszont tényleg jól esett, bizonyítottam magamnak, hogy egyedül sem poshadok, van amit érdemes megnézni, és tényleg feltöltekeztem energiával. Nagyon megnyugtató volt a park.

Este még próbáltam beszélni Lacival a szakdolgozatról, de mikor mondtam volna leállított, hogy majd később, aztán mikor újraírtam visszaírt, h megcsinálja, de felébresztettem. Így hétfőn azért picit aggódtam a leadásért, és a konzultációs lapot nem is adta le. Jól összevesztünk, de végül az erasmus koordinátor, aki egy szobában van a konzulensemmel a láíratta a scannelt lapot és leadta a dolgozatba, örök hála neki, hogy nem kellett valakitől újabb szívességet kérni, hogy hajkurássza az elfoglalt konzulensemet a Bárczin föl-alá SOS.

A hét jórészt a Lacis dolgok, veszekedések átgondolásával telt, habár a suliban teljesen jól éreztem magam. Az egyedül töltött hétvége és a rendszerbe való beeszokás adott egy kis önbizalmat, az angolomat is sokkal jobbnak éreztem, ráadásul visszajött Kirsty, így a team ismét teljes lett, rám sem hárult annyi teendő. Azért valahogy a dolgok rendezése miatt, meg az ismét elkezdett papírmunka miatt rendesen elfáradtam a héten.

Viszont csütörtökre Kat és Matt meghívtak Kat fellépésére, egy bandában háttérénekes (több bandában játszik, hol beugró, hol AZ énekesnő). Nagyon megörültem neki, kíváncsi voltam rá, meg jó indok volt a sörözésre, társaság ígéretével. Mikor odaértünk már majdenm kezdtek. Kat bemutatott a barátjának és a szomszédjának, velük beszélgettünk a koncert közben (nekem kicsit fura volt, hogy nem hallgathattam, de kocsma volt, mindenki dumált). Nagyon szépen énekelt, egy fekete lánnyal, akinek hasonló hangja volt, mint az irie maffiás lánynak. Tetszett nagyon. Kat izgult, mert egyszer próbáltak csak együtt, és papírról nézte a szöveget. Kicsit néhol érződött a bizonytalanság, de összességében nagyon tetszett.:)

A koncert után mind leültünk beszélgetni, megérkezett Kat unokatesója is, Adriana, aki megígérte nekünk, hogy körbevezet minket a Nottingham egyetemen, James, a gitáros szomszéd pedig elhívott minket táncolni szombatra, előtte pedig hozzájuk koktélozni. Teljesen zsongtunk a buli után, hogy mennyire jü fejek és nyitottak ezek az emberek, rögtön hívnak :), meg jó volt látni, hogy Katék milyen cukik együtt:)

Másnap viszont éreztem a 3 pint Strongbowt (elég erős cider), meg fáradt is voltam, pedig már 2 fele itthon voltunk. Pénteken a suliban is kicsit könnyebb volt, mert 5-en voltunk 4 gyerekre :D a buszsofőrrel együtt, a többiek nem jöttek, vagy másik suliban voltak. Aznap kisbuszoztunk, játszótereztünk és ellátogattunk a Tasty bites nevű kajáldába, ahol isteni karamellás süti van, most azonban ahelyett egy gyömbéreset kértem, ami ugyan nagyon finom volt, de annyira csípős gyömbéres, hogy alig bírtam lenyomni, aztán édességtúltengésben szenvedtem még fél napig. Délután pedig a Sport relief miatt sütit hoztak a gyerkek, amit aztán a büfében megvehettek adományért, én ott már nem bírtam többet enni sütoből, így nem kértem, ami miatt furcsán néztek (persze aztán itthon egész este sütiehetnékem volt). Utána pedig 1 mérföldet futottunk a gyerekekkel a kertben adománygyűjtés céljából (ez a rész kicsit érthetetlen volt számomra), habár a többség csak sétált körbe-körbe. Én prbáltam futni és húzni azokat, akik tudtak volna futni, ha akarnak. Jó volt kicsit ismerkedni a többi csoport gyerekeivel is. Tulképp buli volt annak ellenére, hogy utálok futni.

Délután már épp azon agonizáltunk, hogy fáradtak vagyunk, és lemondjuk Adrianát is, mert messze van az egyetem, erre hívott Rinzing, hogy főzött rengeteg gulyást, és menjünk mi is enni velük, meghívta a rákos lányt, akihez gyakran jár beszélgetni. Épp szombatra vettünk valami piát, meg még benéztünk, hátha találunk nekem topánkát, mert ugyan szoknyát hoztam, de cipőt nem, csütörtökön is cuki fekete ruha és sportcipő :D. Csini volt... Szóval kicsit késve beestünk nagy kiábrándultságunkban, hogy megint nem találtam cipőt, Rinzing leültetett, és kiment a fejünkből, hogy kell írnunk Adriananak, hogy nem megyünk aznap az egyetmre. Elfelejtettük, és írt Csengének, hogy akkor megyünk?, amit meg csak később vettünk észre, szóval tiszta rosszul éreztük magunkat miatta. Aztán válaszolt, h semmi gond, akkor máskor.

A Rinzinges gulyás pedig nagyon szuper volt, nagyon jól esett. Habár nekem kicsit fűszeres volt, igazi magyar kaja volt annak ellenére, hogy hamisgulyás volt, húsmentes, a buddhaista hagyományokhoz kicsit illeszkedve. Utána pedig kaptunk angol desszertnek epret tejszínnel és eperfagyival. Nagyon fullos volt. Utána jött a relaxációs rész, miután Rinzing készített néhány képet a lányról és a családjáról vezetett nekünk egy 20 perces meditációt. Én el is aludtam rajta, kb most életemben másodszorra. Fura volt. Utána a család elment, mi még picit beszélgettünk Rinzinggel, kaptunk egy kis igazi rostos narancslevet meg csomagolt nekünk gulyást. Nagyon durva, mennyit foglalkozik velünk, táplál is :D. Majd jövő héten mi fogunk neki főzni :), kitűzött célunk. Lehet mondjuk már csak a szünetben, de várjuk.

Csütörtöktől vasárnapig egyedül vagyok, mert Csenge elment Írországba, Saint Patrick's Dayre (picit irigylem is miatta). A csütörtök gyorsan telt, igyekeztem kiheverni az előző napot, anya távozásának mikéntjét és az éjszakai szakdogázást

Szerda este lezárásaként kiderült, hogy Laci a dolgozat szerkesztését és leadását vállalta, a kötést pedig nem beletartozónak gondolta, ráadásul elment csüt-szombat a Tátrába, így a szerkesztést is csak vasárnap tudta volna megcinálni, ami meg a kötés szmepontjából nem a legjobb. Így elkezdtem keresgélni, ki tudná beköttetni nekem a dolgozatot. Írtam Kingának (csoporttársam), hogy esetleg a sajátjával együtt be tudná-e nekem köttetni, utalnám rögtön érte a pénzt, de lerázott, hogy biztos van valaki a környezetemben, aki meg tudja csinálni. Lili, Évi Nagybörzsönyben, Laci Tátrában, Anyáék nagycsaládi banzájon, amit ők tartanak... elég kilátástalan volt, lestem az online csoporttársakat. egyiküknek még írtam (Csilla), de ő meg nem ért volna fel vele időre Miskolcról, és nem tudta volna kinyomtatni. Épp Ildivel, Laci anyukájával beszéltem, aki azt mondta pofásra szerkeszti nekem és leadja köttetni, így akkor Lacinak csak fel kell vennie és leadni. Ehhez viszont minél előbb ki kellett javítanom a tanárnő által visszaküldötteket. Ennek ültem neki még a nagy izgalmak után, hogy gyorsan befejezem. 2-ig bírtam, és kidőltem. Csütörtökön ugyan suli után elmentem jógzáni (úgy gondoltam a hét fénypontját csak nem hagyom ki), de utána hazarohantam és csináltam, ismét 1ig, amikor is elkészült a nagy mű. Átküldtem Ildinek, aki megszerkesztette pénteken, és szombaton elvitte köttetni. Péntek este is még ezt csináltuk kb. éjfélig. Hulla voltam.

Szombatra kitaláltam, hogy reggel elmegyek a Wollaton Hallba, mert féláron van a vezetett turnus, de reggel nem tudtam felkelni. Vagy másfél órán keresztül nyomkodtam a szundit a telefonomon. Kicsit közrejátszott az is, hogy messze van még biciklivel is, és Rinzing szerint nem is érdemes vezetett turnusra menni, a kertbe való belépés viszont ingyenes. Átgondolandó. (Ezen a héten van féláron a belépő a turizmus hete miatt.) Aztán összeszedtem magam, és elindultam a Rinzinggel megbeszélt ebédre. Persze még az utcában leesett a lánc a biciklimről (amúgy is késésben voltam), visszaraktam nagy nehezen, de tiszta olaj lett a kezem. Leszólítottam egy nőt, aki épp fölfele jött az utcában, hogy tudna-e adni egy papírzsepit, bement hozzájuk (2 lakásra tőlünk) és kihozott egy mosószeres rongyot, majd mondta, hogy tartsam meg a biciklimhez nyugodtan. :) Aztán ahogy mentem tovább lerepült a váltó takarópanelja az úút közepére. Azt is szép mutatvány volt összeszerelni. Rinzingnek szóltam a késésről, így addig fotózott, aztán beültünk enni, majd elvitt megmutatni a budhista centrumot ahol lakik és a képzései vannak. Meg is invitált egy meditációs tanításra, mert épp elvonulásuk volt. Ott maradtam, érdekes volt. Az elején énekeltek, aztán meditáció béhány gondolattal, majd egint éneklés. Majdnem elaludtam,d e jól esett. Utána még picit beszélgettünk, és hazajöttem.

Most egy kicsit itthon esz a fene, mert ma van Saint Patrick's Day, nagy buli lehetne, valahova kéne menni, de egyedül nincs merszem :(. Hála magamnak, meg kicsit a környéknek. Pedig többször megfordult a fejemben, hogy bemegyek. Katet kérdeztem nincs-e kedve, de mondta, h csüt túl sokat vodkázott, most nincs kedve bulizni, Mattet pedig a Csengés sztori miatt nem volt kedvem megkérdezni hova mennek ma.:( Más egyenlőre pedig nem jött szóba. Ezt leszámítva azonban egészen kellemes kicsit egyedül lenni, a magam ritmusában összerakni magam újra a nagy roham után.:)

Első héten hétfőn csak körbenéztünk, és Rinzinggel találkoztunk, ahogy azt már írtam. Kedden reggel vitt minket Judith körbe, és az 6.osztályban kérdezte, ki szeretne odamenni, nem tudtunk dönteni és feldobott egy érmét. Én jöttem ki, nem nagyon örültem neki, mert elsőre nem volt szimpatikus a tanár, és pisiszag volt. Csenge meg szeretett volna a csoportba kerülni, mert neki szimpi volt Geoff. Elkezdtem beszélgetni, meg kérdezni Sophietól, meg Kat is mesélt a gyerekekről, habár ő csak mint helyettesítő volt az osztályban, gyakran volt velük. Mind nehezen, vagy nem beszélők voltak. Első nap csak egy zene foglalkozás volt, amit a tanár tartott, a másodikra nem maradt idő. Érdekes volt, egy ejtőernyőt lengettek. A nap második felében kérdezte, hogy miket kell csinálnom, le is másolta a szerződést, amiben benne van, modta, hogy bármikor tarthatok órákat, és elengedett csüt, péntek hétfőre, hogy befejezhessem a szakdogámat. Őszintén reméltem, hogy sikerül, de persze nem így lett.

Második napon is csak egy számolás foglalkozás volt, ami úgy volt rossz, ahogy csak lehetett, minden pedagógiai vagy egyéb tudatosság nélkül. Elég kiábrándító volt, hogy csak annyit mondanak folyton, hogy milyen "challenging" gyerekek, pedig csak mindennemű autizmusspecifikus támogatás nélkül próbált velük olyat csináltatni, amit nem tudnak. Azt viszont az évek folyamán megtanulták, hogyan bújjanak ki a feladatok alól, így mind kiakad, magát vagy mást üt, ha nem akar csinálni valamit. Nagy változásokat lehetne pedig náluk elérni egy jó fejlesztéssel, még ha hosszú idő alatt is.

Csütörtöktől hétfő estig én a szakdogámon kotlottam, és majdnem készen lettem. Megírtam a tanárnőnek, hogy szeretné időben leadni a dolgozatot, ha nem lát sok javítanivalót, amire visszaírt, hogy ő nem gondolta volna, hogy én leadom a dolgozatot anélkól, hogy neki megmutattam volna a lényegi második részt. Visszaírtam, hogy azért nem látta, mert most készültem el vele, de ha úgy látja kell még idő a bejezéshez, akkor halasztok, csak mivel a halasztáshoz szükséges aláírást Nottinghamből nem tudom produkálni kicsit megijedtem. Visszaírt, hogy intézi, aztán 1,5-2 hétig nem reagált semmilyen levelemre. Csak a tartalomjegyék összerakása és a hivatkozások helyrerakása maradt meg, azt csináltam még a köv hét estéin.

Szombaton bementünk a városba találkozni Rinzinggel. Körbevitt miket a belváoson, megmutatta a főbb nevezetességeket, és mentünk vele egy darabon fotózni. Portrékat csinált az utcán, gyakran úgy, hogy az emberek észre sem vették. Jó képeket csinál nagyon, de kicsitmeredek, ahogy ha meglát egy jó témát utánafut :D Igazi hobbi. És megkaptuk a második biciklit is, ami az enyém lett, Rinzingtől. Ennek örömére vasárnap is bementünk a városba, biciklizni kicsit, a város mentén végigfutó kanális mellett bicikliztünk el egy darabon, aztán vissza haza.

Kedden mikor bementem a suliba Judith irodájához mentem először, a Csenge által továbbított üzenet alapján. Geoff is rámköszönt, és szólt az éppen érkező Judithnak, hogy várom. Behívott az irodájába, és közölte, hogy hallotta, hogy Geoff osztályában fellököt az egyik gyerek (idegességében belökött az ajtón lendületből egy nagy darab 16 éves autista, de nem lett bajom), és ezért inkább átrak egy másik osztályba. Köpni-nyelni nem tudtam, hogy ezt miért nem tudta Geoff lemondani nekem, ha össze is futottunk a folyosón... mért kell csevegni? Ráadásul utána nem tudott a szemembe nézni még egy-két napig. Nem tudom így mi jutott el Judithig, annyira nem örültem, h bemegyek és minden megváltozik. De legalább csak két nap volt (azért lett olyan gyerek, akit picit hiányolni fogok).

Az új osztályban jól beszélő gyerekek vannak, kettőt leszámítva, így rögtön nagyobb nyelvi nehézségekkel kellett szmbenéznem. Jonathan rögtön odajött, hogy olvassak fel neki egy prospektusból. Elkezdtem olvasni, és megkérdezte, h "Te most mit olvasol?" Azt hiszem ez mindent elmond az angolomról :D Kicsit sarkítva, de azért kicsit letaglózott :D Itt jobb az összmunka, mindenki tudja mi a dolga. A tanár jelel a gyerekekkel, és képes szimbólumos napirendjük van, aszerint megy a nap. Szóval szakmailag azt hiszem láttam a két végletet, ami nem feltétlenül rossz. Az asszisztensek közül kettőt már ismertem előző hétről a staffroomból, habár ők bemutatkoztak, én meg nagy zavaromban nem. Kirsty nagyon szimpatikus volt, nagyjából korombeli, nyitott is felém. Sian picit idősebb, neki kicsit úgy éreztem útban vagyok. Claire a tanár pedig sok dolgot elmondott a csoportról, rendszerről, suliról, éreztem, hogy sokat fogok tőlük tanulni.

Összességében az iskola nagyon felszerelt, nagy csoportszobák és szenzoros szobák vannak, rengeteg játékkal, eszközzel és mindenféle segédeszközzel, sok anyaggal, amit olykor pazarolnak is. És van van egy nap, mikor kimennek a városba egy kisbusszal, elmennek egy kávézóba, vagy a parkba, vagy vásárolni a csoportnak, mindezt városi pénzből. Első héten Geoffékkal még voltunk is vásárolni, habármaganak nem mertem venni semmit, ahogy a többiek tették. És a gyerekeket reggel otthonról városi taxik és buszok hordják. Durva habzsi-dőzsi van az erőforrások tekintetében.

Ez néha nekem sem olyan rossz, mert elvittek a várba. Ők egy ilyen kirándulás alkalmával a várba mentek, ahol a mindenki helyi-e kérdésre igennel felelve bevittek ingyen, és néhány kiegészítést is tettek a látottakhoz. Nagyon jól éreztem magam:) Ígérték, hogy majd a sherwood-i erdőbe is elmegyünk valamikor megnézni a nagy tölgyet, meg valami katedrálisba is. Kíváncsi vagyok a legutóbbi jön anya- szakdolgozatot írok dolog után mi lesz, habár lehet csak az én nem tiszta lelkiismeretem mondatja velem, hogy ezután kevésbé kedvelnek.

Előtte két nappal volt egy kisebb kiborulásom. Hirtelen úgy láttam, hogy semmi sem sikerül. A tanárnő nem válaszolt hosszabb ideje egyik mailemre sem, hiába írtam meg gyorsan az összes dolgot, ami még kellett a szakdolgozatomhoz, az ösztöndíjat még mindig nem kaptam meg és a suliban is aggasztóan érdekes dolgaim voltak- egyik fiú joghurtját kellett volna betennünk a hűtőbe, én meg elvittem jógázni, majd 20 perc után mikor visszamentünk, hogy nem volt ott senki megkönnyebbültek, hogy nem vesztünk el... azért rettentően kínos volt.

Majd mindezek után elrontottam a repülőjegy vásárlást. Nem vettem jegyet arra a gépre, amit kinéztem, pedig két estét elszúrtunk Lacival a lehetőségek keresésével, mert gondoltam hátha együtt tudunk visszajönni Csengével. (Ő végül a barátnőjével megy majd haza, aki az ittlétünk végén látogatja meg, és Ryanairrel, ahol csak 1db 20kg-s csomagot vihet (32kg-sal jött, plusz magán néhány ruhával), nem tudom még hogy fogja megoldani.) Így küldtem időpontos mailt a jegyvásárlós lánynak, meghagyva, hogy nem tud hívni. Erre megvette a jegyet az elírásom szerint :S. Az átíratás majdnem annyi volt, mint egy új jegy, szóval akár az ablakon is dobálhatnám a pénzt... Ezek így összességében megadták az alaphangulatom :S.

Két napra rá jött Anyu. A suliból elkéredzkedtem emiatt, de a koordinátor azt mondta a gyakorlatvezetőnek egyetemi dolgokra hivatkozzak, ne azt mondjam, hogy jön anyu. Elég nehezemre esett, mert mindig kérdezik mi volt a hétvégén. Suli után elszaladtunk Csengével vásárolni, kaptunk egy szuper mirelit boltos tippet (Iceland), ahol végre tudtunk normális áron húst is venni, meg mindenféle földi jót. Utána rohantam Anya elé, aki nem is 17:20-ra, hanem 18:15-re ért Nottinghambe. Háromnegyedkor már kezdtem izgulni, mikor a tesóm írt sms-t, hogy megérkezett-e anyu... aztán elvittem őt haza.

Másnap elindultunk sétálni a városban. Nagyon kellemes, nyugis volt, én is kezdtem vele együtt megismerni a várost, mert ezek voltak nekem is az első nyugodtabb pillanataim, amikor nem a gép előtt kuksoltam a szakdogával. Nem volt célunk, csak sétáltunk, nézelődtünk, fotóztunk és közben beszélgettünk...:) Délután pedig megmutattam neki a szuper jacket potato-s helyet, ahova Rinzing vitt minket első sétánk alkalmával. Másnap más részeken jártunk, de nagyjából hasonló volt. Igazán tartalmas, látnivalókkal teli, mégis kötetlen, sétálós nap. Remek időnk volt hozzá, még a pulcsit sem kellett felvennem vasárnap.

Vasárnap eléggé messzire sétáltunk, de megpróbáltuk lecsapni az utat, miközben találtunk egy nagyon szép kilátásos helyet, ahol megpróbáltam fotózni, mire kijött onnan az egyik lány, aki épp most kezdett a suliba tanítani. Teljesen ledöbbentem, hogy épp elvesztünk a világvágán :D, és ott egy ismerős, bele is sétált az egyik képbe :), majd futtában még beengedett minket a társasház kertjébe, ahonnan kifelé figyeltük, hogy kamera, ujjlenyomat, és hangrögzítő is van a bemenetelnél (Angliában azért nem keresnek rosszul a tanárok...). Mikor már végre ismerős résznél jártunk az egyik játszótéren magyar szót hallottunk, és rájuk is köszöntünk. Egy borsodi házaspár vitte a rokongyerekeket a játszótérre, három család lakik a közelünkbe, akikkel találkoztunk épp 4 napja költöztek ki családostól, hátha könnyebben megélnek ott, mint Magyarországon. Az az igazi borsodi elkeseredettség, és otthoni kilátástalanság, és a jobb élet reménye vitte ki őket. Azért jól esett beszélgetni és tudni, hogy még ismeretlenül is, ha bármi van, vannak a közelben magyarok.

Harmadik napra nem igazán maradt látnivaló, megnéztük hol a buszmegálló, megmutattam anyunak a templomot, amiben kocsma működik, aztán elmentünk ajándékotvenni, meg shoppingolni. Nagyon durva, hogy itt a vitaminok 1Ł-ba kerülnek, ami 360forint körül van, mindenféle, a lázmérő, bokaszorító, és mindenféle egészségügyi és tisztálkodási szer olcsó. A kifestők, színezők, művészdolgok és a papírírószer viszont annál drágábbak. Sokat gondolkodtam a napokban azon, hogy lehet Magyarországon drága az élelmiszer, de a művészi és tanuláshoz szükséges kiegészítő dolgok elérhető áron vannak. Ez is lehet egyfajta tudatos dolog, hogy a rendszer az élet mely színtereit támogatja.Lehet itthon a jó fejeknek gyakran alátolnak kiskorban egy pár foglalkoztatót, vagy a művészeknek adnak egy kis vízfestéket...

Negyedik napon a kastély barlangtúrájára szerettünk volna elmenni, de nem gyűlt össze elég ember hozzá, így megint csak sétálgattunk, már nem olyan nagy lelkesedéssel, meg vásároltunk még pár dolgot, de az első két napot nem tudtuk felülmúlni. Ja, és ettünk fish&chipset étteremben, ahol elkérték a személyimet :D (bár nem tudom az étellel való kiszolgáláshoz miért kellett...). Ezt sose tudom, hogy bóknak vagy sértésnek vegyem.

Ja, és most már, hogy volt miből Anya főzött nekünk egy borsólevest, meg főtt husit rizzsel. Nagyon jól esett Csengének is és nekem is. Ittlétünk alatt most először ettünk kétfogásos vacsit. Eddig arra hivatkozva nem főztünk levest, hogy nem volt merőkanál (most is bögrével mertünk).

És a hííírhedt hazamenetel. Reggel nehezen keltem fel, elpepecseltem az időt, és a 4 napos városjárás és checkolás után eltévedtünk, így Anya lekéste a buszt. A végén előrerohantam, és láttam, ahogy elindul a busz, de még csak kiállt a kocsiállásból. Odamentem a sofőrhöz, integettem, ő meg bólogatott, hogy nem, várt még kicsit járó motorral és csukott ajtóval, majd elindult. Elég rosszul esett, főleg hogy Anya ezen izgult a 4 napban, hogy nehogy lekésse a buszt. Bementünk a jegykiadóhoz, és mondta a srác, hogy van egy átszállásos lehetőség, amivel neccesen ér ki. Felhívtam Rinzinget (fel is keltettem), hogy van-e ötlete mi legyen. Mondta, hogy nem is tud olyat, aki most rendelkezésre állna autóval, taxi nagyon sok, közvetlen vonatot javasolt 41Ł-ért, vagy hogy menjek el anyával az átszállási pontig. A dolog több ponton hibádzott. Nem értem e a gyakorlatomra, nem volt biztos, hogy anya eléri a gépet, és ennyiért meg már lehet érdemesebb lett volna új repjegyet venni másnapra. Végül átírattuk a jegyet az átszállásos buszra (a srác ingyen átírta), és anya elindult a 9:20-as busszal.

Ha eléri anya a buszt, beérek a gyakorlatra, viszont így arról is lemondhattam, és nem tudták miért kések. Hívtam Csengét, hogy szóljon a gyakorlatvezetőmnek, hogy kések, amit a saját gyakorlata miatt nem tudott megtenni, így nagyon nem örültek nekem, mire beértem. Állítólag a magyar számomon próbáltak is hívni, hogy megvagyok-e, de addigra a -Csengének egy arab srác által kikódolt- telefonomban már az angol sim volt, így nem tudott elérni. Mikor beértem csúnyán néztek, mondtam Karennek (idősebb asszisztens), őszintén. A gyakvez, Claire csak annyit kérdezett, hogy késtem ma reggel? És minden rendben? Válaszoltam, hogy már igen. Fél óra múlva odajött, hogy mondta Karen mi történt, és ha hívnom kell anyut, vagy írni nyugodtan menjek ki bármikor. (Nem volt egy jó húzás neki nem elmesélni, de tele volt a fejem, nyelvi nehézségek, rohanás a gyerekek után...). Végigizgultam a napot, hogy eléri-e, beszéltünk is telefonon.

Mint ma kiderült volt is miért izgulnom, mert habár anya nagyon sportosan vette az egész utazást (szerintem még kicsit élvezte is a kalandot, mikor abbahagyta az izgulást), kalandos út volt. A busz lerobbant, amire átírták a jegyet, negyed óra múlva ment egy másik, ami kimentette az utasokat. A nő, akit megkértem, hogy segítsen majd anyának, hogy hol kell leszállnia és hova kell mennie elvitte a helyes buszmegállóba, majd a jegypénztárhoz, ahol google fordítóval megállapították, hogy nincs korábbi busz, amivel továbbmehetne, amivel menni tudott, az is eleve 10 perc késéssel indult. A checkin pult 13:50-kor zárt, és 2-kor hívott, hogy a beszálláshoz ért. Egy itt talált hajcsat miatt még a csipogtatónál is rendesen feltartották. Aztán szerencsére a repülő is késett, így elérte, és ismét találkozott a lánnyal, akivel kifelé a repülőúton beszélgettek.

Izgalmas egy nap volt a szerdai, az tuti. Majd mikor hazajöttem rájöttem, hogy basszus, a szakdolgozat köttetés! Márc. 15, hétfői leadás, kötettési idő, ki viszi el... Azt gondoltam, hogy ha Laci vállalta a szerkesztést és elvitelt ebben a köttetés is benne van, de közölte, hogy nem. Végül Ildi (Laci anyukája) szerkeszti nekem éppen, elviszi köttetni, Laci felveszi és elviszi a TO-ra, meg a tanárnőhöz aláíratni hétfőn. -Az olajozott rendszer kialakítása az izgulós nap megkoronázása volt.

Elsőként Kingát kértem meg, akivel korábban jóban voltunk a csoportból, de elhajtott egy nagyon rossz kifogással, a maga kioktató, érezd rossz magad stílusában. Utána írtam mailt egy másik csoporttársnak, aki m válaszolt, meg egy harmadiknak, aki meg nem ér fel időre Miskolcról a sajátjával sem. Így jutottam Ildihez, akivel éppen beszéltem. Nagy szívesség. És ezután remélem letudhatom a szakdolgozat témát is.

Ja, és az ösztöndíjam is megérkezett, míg Anya itt volt, szóval most már talán kevésbé vagyok a templom egeréhez hasonlatos.:)

A hétvégén, a bulit követően nagyjából letudtam a szakdolgozat témát, habár a tanárnő nem reagált még semmit azokra, amiket küldtem neki, jó lenne, ha nem az utolsó pillanatban tenné.

És megfőztem életem első borsófőzelékét, hagmával, érdekes, de kellemes íze lett.:) És Anyu, a sülthús még mindig nagyon finom ;).

Ma pedig, hétfőn nem is feltétlenül kellett volna bemennünk, de mi kértük, hogy mehessünk, mert mindeféle workshopok voltak, meg csapatépítés, és a következő szemeszter témájában való tervezés (Olimpia, mi más :D). Szuper volt ez a nap! Elsőként volt a workshop, én tánc és mozgásra mentem, egy Oxana nevű nagyon laza nő tartotta, beszélt kicsit a gyermek mozgásfejlődéséről- tapasztalattal- kipróbáltuk, hogy előbb a hasalás, fejemelés- olyan szemléletes volt, hogy most abszolút belém ívódott, és elvileg letölthetjük majd az anyagait is a sulis szerverről :). Zenére mozogtunk, utánoztuk egymást, elmélyültünk egy színes madártoll röptetésében, szivaccsal szórakoztunk és csak mozogtunk:). Nagyon jó volt, sokat mesélt hozzá, mondta hogyan tudjuk hasznosítani a dolgokat.

A woekshop után ebéd volt, mindenki beadott 2fontot, és abból vettek kaját, meg sokan sütöttek, mindenki vitt valamit, teljesen terülj, terülj asztalkám érzésem volt, habár nem mertem sokat enni, ami hiba volt, mert utána arról beszéltek, hogy talán mégsem kéne kidobni, demásnap már nem biztos, hogy megennék, és talán odaadják egy szeretet otthonnak. Itt szívesen felcsattantam volna, hogy mi kérjük, de nem mertem, nem akartam prolinak tűnni. (Bár ők meg ott tömték roskadásig a tányérjukat.)

Utána volt a köv. szemeszter tervezése osztályonként, és mivel Kirsty (a jó fej rocker lány) megint eltörte valamijét a hétvégi koncerten csak én voltam a zene és mozgáson, így nekem kellett beszámolni róla kb 15 embernek. Hát nem igazáűn tudtam elmondani, de nagyon próbálkoztam :D. Azért az alapokat talán sikerült elmondanom, meg próbáltak kisegíteni, habár a mi foglalkozásunk egyáltalán nem volt olimpiai, a www.bigdance2012.com-ról megnézett videót leszámítva, mégis hasznosabbnak gondoltam, mint a többiekét elmondás alapján. Kis tervezés után nagy megkönnyebbülésemre jött a hoki.

Ez nagyon szuper volt :D. A csapatépítés részeként, mivel a suli majd kap ehhez való felszerelést 3 edző megtanította a hoki alapjait-ütőfogás, kis játék a végén, meg egy célbatalálós- labdával el kellett találni egy villogó falat, ami egy gumivárban volt- itthon mikor van ilyen, hogy bármire pénzt költenek, ami nem kötelező? Nagyon élveztem a játékot, kb floorball volt, és egészen jól ment, úgy éreztem. Meg amikor uncsi volt megpróbáltam elszedni James labdáját :D (amiközben bekerült a labda Pam lábai mögé, és egyszercsak megszólalt, hogy "Az még mindig a lábam!", főleg hogy lehet ő az a Pam, akinek nem lakunk a felajánlott szobájában (bár ez nem biztos). Mondjuk nem volt morcos, csak kínos.)

Suli után pedig visszamentünk az első kocsmába megkérdezni a fülbevalót, nem találták, mint ahogy az várható volt :(. Meg voltunk a Wilkinsonban, Csenge visszakapja a pénzét 7-14 napon belül, bár holnap is vissza kell mennie a nőhöz, aki az ügyével foglalkozott, mert ma nem dolgozott.

Amúgy azon gondolkodtam, hogy ha nem lennének nyelvi akadályok nem biztos, hogy ugyanazokkal az emberekkel lennék jóban, mert rájöttem, hogy most még élvezem az egyszerű beszélgetéseket :D Egyébként nagyon jó a staff, általában kedvesek, és jó az egész suli hangulata. Megadják a módját, látszik, hogy nem utálattal járnak dolgozni, és ez mindenkit felvidít.

We went out for a night with the others from the school. Computer guy Matt hívta Csengét sörözni, jól behúzta a csőbe, mert először azt mondta neki, hogy sokan együtt mennénk, aztán mikor Csenge rábólintott írta, hogy nem tudja a többiek akarnak-e menni... menjenek csak ketten. Aztán Csenge visszaírta, hogy a hétvégén terveztünk bemenni mi is, mehetnénk együtt. A beilleszkedés nagy lehetőségét mégsem szerette volna elszalasztani, már mióta itt vagyunk az ismerkedésen törte a fejét. Én voltam végig a cover, aki fedezte, ő meg aki beszélt, de igyekzett nem buzdítani Mattet. Az elején jó volt, dumáltunk, bár igazából főként Csenge kapcsolódott be olykor a beszélgetésbe, én csak néha szólaltam meg, a mimikám beszélt helyettem. Aztán átmentünk egy másik kocsmába, ahol volt biliárd és Csenge is játszott Mattel, persze vesztettek James ellen, aki valami helyi szupermenő biliárban. Én ittam, Csenge játszott, ez volt a felosztás. Aztán átmentünk egy buzibárba. Meglepődésemre én voltam a táncoslábú kettőnk közül, habár Matt Csegével igyekezett táncolni, én meg továbbra is fedeztem. Aztán észrevettem, hogy elhagytam a kedvenc nyakláncom másik felét, a türkizt. Kimentem a dohányzó részre megkeresni, de csak 3 srácba botlottam, akik azt mondták segítenek megkeresni a másik felét, ha elmondom kivel csókolóznék hármuk közül leginkább, ez az ő versenyük. Az első melegbáros élmény:D A vicces az volt, hogy mondtam nekik, hogy nem akarok választani, erre beállt két csaj, hogy közülük is választhatok. Aztán persze nem segítettek megkeresni, de jól tippeltem kik a melegek közülük. Elég fura élmény volt, addigra már végigkóstoltunk pár sört, meg ittunk turbo chandyt, ami fél pint Heinekenből volt, és egy üveg Smirnoffból. Finom volt, de azért ütött. Nagyon elkenődtem, hogy nem lett meg a fülbevalóm, ez volt a kedvencem, a türkiz.:S Még majd szerdán visszamegyek a melegbárba, meg holnap az első helyre. Mindenesetre 4 óra alatt 3 helyen voltunk, 1-re viszont már vége is volt a nagy bulizásnak, egy szendvics a Buywayben (én nagy szomorúságomban nem ettem), aztán mindenki irány haza.

Mikor visszaértünk volt kicsit rossz, mert mondta Csenge, hogy ne legyek szomorú, mert úgy érzi rajta vezetem le, hogy elhagytam a fülbevalóm. Pedig  tényleg semmi köze nem volt hozzá, tudtam, hogy otthon felejtettem a fülbevaló hátakat, mégsem raktam el a fülbevalót. Csak bántott, de aztán igyekeztem összeszedni magam. (Lehetséges, hogy Soripnak volt némi köze a dolgokhoz...)

Amúgy nem volt rossz. James ivós bulizós, a barátnője nagyon cuki meg jó fej is. Jó volt rájuk nézni. Csak Matt nyomulása és a fülbevalóm elvesztése maradhatott volna ki az estéből.

Nem volt egy jó nap. Azon küszködtem, hogy nem igazán értenek meg. Voltak felvillanyozó részek, például amikor elmentem Siannal Kacpert trambulinoztatni. Mondta, hogy neki is igazából 4-5 szó maradt meg a németből, és hogy majd biztos hamar visszajön a nyelvtudásom. Aztán miután Kacper nyújtogatta a kezét, hogy menjek fel én is a trambulinra, de nem tettem (én álltam a szélén mellette, hogy le ne essen), akkor belecsípett a felkaromban tiszta erősen. Ez nem esett valami jól.

Aztán pedig tesire vittük Barneyt, Duncant és Danielt. Dan minden ellen tiltakozik, ha kell nem csinálja. Az én feladatom az volt, hogy Duncant a csoporttal tartsam. Kb. 2x akkora, mint én, és ha ideges körbe-körbe rohangászik... jól ment :D. Itt azért elég bizonytalan voltam, hogy vegyem rá, hogy csinálja, amit kérek. Erre Csengéék csoportjából egy srác kiakadt és visítani kezdett, mire Duncan is, és teljesen felpörgött. Amúgy se volt jó kedve a macerálásom miatt, de ez kiverte nála a biztosítékot. Egy idő után lenyugodott ugyan, de abszolút nem találtam a helyem, nem tudtam mit kéne csinálnom vele. Sian pedig leültette és elkezdte vele a power rangers szövegét mondatni. Itt eléggé sajnáltam, hogy erre a mesére csak Laci törölközője emlékeztet...

Aztán délután volt team-megbeszélés a csoportban, amin nem tudtam, hogy maradjak, vagy ne (szintén határozottan) ésmaradtam, de aztán elkezdtem azon izgulni, hogy Csenge biztos rám vár. Kikéredzkedtem, és mondták, hogy akár mehetek is, erre Csenge is megbeszélésen volt, utánamentem pár suliban tett kör után a termébe, és csak intett kifelé, hogy menjek. Ez volt a nap utolsó cseppje. Miután hazaértem elkezdtem porszívózni és kaját csinálni, majd jött egy kisebb nem értem őket és ők sem értenek engem... és még az autisták is ott vannak kiborulásom. Aztán picit jobb lett.

Másnap mr teljesen cuki volt Duncan. A számítógépen babrált, (imádja a rendszereket) egyszer csak felémfordult fapofával, közölte, hogy "born to be wild" majd visszafordult és gépezett tovább. Nehezemre esett nem elkezdeni röhögni :D

Az indulás nagyon kutya futtában történt. Habár a pakolást 2 nappal előtte Lilivel elkezdtem az utolsó nap rettenetes volt. Még fél nap Tónival értekeztem skype telefonon a szakdolgozatomról, amit nem sikerült akaratom ellenére befejeznem, nem töltöttem fel a dolgokat a felvételi jelentkezéshez, nem tudtam mit hagyok otthon, alig volt cuccom (16kg, mikor 32-t vihettem volna). Úgy gondoltam, hogy majd ha vásárolok lesz még helyem hazahozni, így ruhát sem pakoltam sokat, Csenge viszont kihasználta a 32+10 kg-t és magán is csomó ruhát, meg mindenfélét hozott. Azért egy kis aranytartalék még nálam is elfért volna. Nagyon nagyon örültem a Gabitól kapott csokinak és az Anya-féle sülthúsnak, mint életmentőnek, de pl. első napra semmi kaját nem vittem magammal :D

Szóval a repülőhöz való kelés előtt 2 órával még próbáltam összeszedni a megteendő, vagy felírandó dolgokat. Persze csomó minden elmaradt, amivel még jó ideig zaklathattam az otthoniakat :(. Nagyon kómás voltam, mikor mentünk a reptérre, és nekem kellett volna ébren tartanom Lacit, aki kivitt. Egyszerűen nem volt mit mondanom nagy hirtelenjében. Fura volt.

A reptéren Csenge már becsekkolt, mire a megbeszélt után 5 perccel odaértünk, mondjuk neki sok cucca is volt, amiket át kellett tuszkolni mindenféle mércéken. A repülésnél jutott ablak mellett helyünk, hála annak, hogy az egyik reptéri buszra utolsóként szálltunk fel. Én az elején sokat nézelődtem, míg felszálltunk, próbáltam dokumntálni az eseményeket a szuper új gépemmel :). Aztán jöttek a felhők, cSenge aludt, így egy kicsit én is próbáltam pihenni, miután megnéztem a LonelyPlanetben újra a látnivalókat.

Mikor leszálltunk csomót kellett várni, meg össze-vissza kanyarogtunk a sorban, több mint 1 óra volt kijutni a szabadba. A buszon nézgelődtem sokat, míg Csenge ismét aludt, de az autópályán már elővettem a szakdogás cikkeket, nagyon hajtott a befejezés vágya, meg a határidő. Fura volt, hogy más ország, mégis értem a reklámokat, és hogy Otti néni (gimis angoltanrunk, aki a nyelvtudás mellett egy kicsit a kultúrából is igyekzett átadni) világában vagyok, itt fogok lakni hosszú ideig. Megérkezéskor próbáltuk keresni a James (szállásadó) által leírt helyet, ahol felvesz minket. Kicsit késtek, de megtaláltuk egymást, és elvittek a barátnőjével a házhoz. Beckynek, James barátnőjének szintén van itt a házban egy szobája, de már Jamesnél lakik, amióta itt vagyunk egyszer sem jött át, szóval egy teljes házunk van kettőnknek Csengével, egészen április 15-ig, amikor is egy fekete hajú lány is beköltözik. Szimpatikus volt:). Miután bemutatta a házat, jött a papírmunka, amiben rettentő bénák voltunk mindketten. Csenge nem tudta kiolvasni a számlaszámát a papírjaiból én meg othonhagytam a papírt, amire felírtam a sajátom, így mindekettőnknek indult telefonálgatás haza. Kicsit sem volt ciki, szerintem időközben átgondolta párszor, hogy jól jár-e velünk... mondta, hogy ddig nekünk vett a legtöbb időt igénybe a papírmunka. Elmondta a háziszabálokat is, fairnek is tűnt, az a kis részletet leszmáítva (ami szintén csak a pénztárcámnak nem tetszik), hogy ha valaki többmint két napra jön jelenteni kell neki, és felszámol érte egy kis plusz költséget (kb. 50Ł egy hétre- ami az itteni viszonylatban jó, de átszámolva...).

A papírok elintézése után pedig elvittek minket vásárolni a Morrisonsba. Az alapélelmiszereket gyorsan összekapkodtuk, ami az elején kellhet, meg amit nehéz lenne kézben hazacipelni, habár az árakkal nem voltunk tisztában. Rohantunk, mert negyed órát adtak kb, amíg ők megebédelnek. Lehet kicsit kicsúsztunk belőle, de ismerkedtünk az árakkl, a saját igényeinkkel és az angol boltok elrendezésével. Sikeres vásárlás volt, és nagyon elégedettek voltunk magunkkal:).

Esténként még kicsit tartottunk a helytől, mert jól ránk ijesztettek, hogy mennyire rossz környék Saint Anne's, ahol lakunk, de idővel rájöttünk, hogy nincs mitől tartanunk (azért persze zárjuk az ajtókat, és estére lehúzzuk a redőnyt).

Hétfőn kiszakadva a nagy szakdoglgozatírásból bementünk a suliba elintézni a papírmunkát, amit ugyan nem sikerült, de körbevezettek a suliban, és megismerkedtünk Rinzinggel (magyar budhista szerzetes), akivel elmentünk várost nézni. A végére már nagyon fájt a bokám, de szívesen mentünk, egyeztettünk egy vasárnapi találkozást is. A bokám persze nem kíméltem (1 héttel mielőtt kijöttünk meghúztam úgy, hogy csak az út miatt nem kaptam rá gipszet, és a gyötrésnek köszönhetően még másfél hónappal később is fáj és be van dagadva). Benéztünk a Tescoba is vásárolni, meg az 1Ł-os boltba, ahol meglepően olcsó dolgokat is találtunk. Vettünk egy szilikonformát tepsi helyett, meg egy tükröt is, aminél épp azon tanakodtunk kell-e, mikor a mellettünk pakoló lány megszólalt magyarul, hogy ő is vett, és befestette az övét, hogy ne menjen tönkre, és azt is megmutatta holtaláljuk a festékeket. Megmondta azt is, mikor dolgozik a héten, ha visszanéznénk. Azóta nem voltam abban az időpontban, de egy hónap után nagy magányomban lehet lassan bepróbálkozom nála :D

Csak eljutottam idáig is.:) Első blog, első naplószerű valami, ami remélhetőleg tartósabb lesz, mint bármelyik naplóírási próbálkozásom :D Mostantól a nottingham-i létemről érdeklődőbb közelebbi embereknek végtelen írások helyett csak egy linket kell majd bemásolnom.

Persze azért várom az e-maileket arról, hogy veletek mi újság!:)