Nem volt egy jó nap. Azon küszködtem, hogy nem igazán értenek meg. Voltak felvillanyozó részek, például amikor elmentem Siannal Kacpert trambulinoztatni. Mondta, hogy neki is igazából 4-5 szó maradt meg a németből, és hogy majd biztos hamar visszajön a nyelvtudásom. Aztán miután Kacper nyújtogatta a kezét, hogy menjek fel én is a trambulinra, de nem tettem (én álltam a szélén mellette, hogy le ne essen), akkor belecsípett a felkaromban tiszta erősen. Ez nem esett valami jól.
Aztán pedig tesire vittük Barneyt, Duncant és Danielt. Dan minden ellen tiltakozik, ha kell nem csinálja. Az én feladatom az volt, hogy Duncant a csoporttal tartsam. Kb. 2x akkora, mint én, és ha ideges körbe-körbe rohangászik... jól ment :D. Itt azért elég bizonytalan voltam, hogy vegyem rá, hogy csinálja, amit kérek. Erre Csengéék csoportjából egy srác kiakadt és visítani kezdett, mire Duncan is, és teljesen felpörgött. Amúgy se volt jó kedve a macerálásom miatt, de ez kiverte nála a biztosítékot. Egy idő után lenyugodott ugyan, de abszolút nem találtam a helyem, nem tudtam mit kéne csinálnom vele. Sian pedig leültette és elkezdte vele a power rangers szövegét mondatni. Itt eléggé sajnáltam, hogy erre a mesére csak Laci törölközője emlékeztet...
Aztán délután volt team-megbeszélés a csoportban, amin nem tudtam, hogy maradjak, vagy ne (szintén határozottan) ésmaradtam, de aztán elkezdtem azon izgulni, hogy Csenge biztos rám vár. Kikéredzkedtem, és mondták, hogy akár mehetek is, erre Csenge is megbeszélésen volt, utánamentem pár suliban tett kör után a termébe, és csak intett kifelé, hogy menjek. Ez volt a nap utolsó cseppje. Miután hazaértem elkezdtem porszívózni és kaját csinálni, majd jött egy kisebb nem értem őket és ők sem értenek engem... és még az autisták is ott vannak kiborulásom. Aztán picit jobb lett.
Másnap mr teljesen cuki volt Duncan. A számítógépen babrált, (imádja a rendszereket) egyszer csak felémfordult fapofával, közölte, hogy "born to be wild" majd visszafordult és gépezett tovább. Nehezemre esett nem elkezdeni röhögni :D
