Előtte két nappal volt egy kisebb kiborulásom. Hirtelen úgy láttam, hogy semmi sem sikerül. A tanárnő nem válaszolt hosszabb ideje egyik mailemre sem, hiába írtam meg gyorsan az összes dolgot, ami még kellett a szakdolgozatomhoz, az ösztöndíjat még mindig nem kaptam meg és a suliban is aggasztóan érdekes dolgaim voltak- egyik fiú joghurtját kellett volna betennünk a hűtőbe, én meg elvittem jógázni, majd 20 perc után mikor visszamentünk, hogy nem volt ott senki megkönnyebbültek, hogy nem vesztünk el... azért rettentően kínos volt.
Majd mindezek után elrontottam a repülőjegy vásárlást. Nem vettem jegyet arra a gépre, amit kinéztem, pedig két estét elszúrtunk Lacival a lehetőségek keresésével, mert gondoltam hátha együtt tudunk visszajönni Csengével. (Ő végül a barátnőjével megy majd haza, aki az ittlétünk végén látogatja meg, és Ryanairrel, ahol csak 1db 20kg-s csomagot vihet (32kg-sal jött, plusz magán néhány ruhával), nem tudom még hogy fogja megoldani.) Így küldtem időpontos mailt a jegyvásárlós lánynak, meghagyva, hogy nem tud hívni. Erre megvette a jegyet az elírásom szerint :S. Az átíratás majdnem annyi volt, mint egy új jegy, szóval akár az ablakon is dobálhatnám a pénzt... Ezek így összességében megadták az alaphangulatom :S.
Két napra rá jött Anyu. A suliból elkéredzkedtem emiatt, de a koordinátor azt mondta a gyakorlatvezetőnek egyetemi dolgokra hivatkozzak, ne azt mondjam, hogy jön anyu. Elég nehezemre esett, mert mindig kérdezik mi volt a hétvégén. Suli után elszaladtunk Csengével vásárolni, kaptunk egy szuper mirelit boltos tippet (Iceland), ahol végre tudtunk normális áron húst is venni, meg mindenféle földi jót. Utána rohantam Anya elé, aki nem is 17:20-ra, hanem 18:15-re ért Nottinghambe. Háromnegyedkor már kezdtem izgulni, mikor a tesóm írt sms-t, hogy megérkezett-e anyu... aztán elvittem őt haza.
Másnap elindultunk sétálni a városban. Nagyon kellemes, nyugis volt, én is kezdtem vele együtt megismerni a várost, mert ezek voltak nekem is az első nyugodtabb pillanataim, amikor nem a gép előtt kuksoltam a szakdogával. Nem volt célunk, csak sétáltunk, nézelődtünk, fotóztunk és közben beszélgettünk...:) Délután pedig megmutattam neki a szuper jacket potato-s helyet, ahova Rinzing vitt minket első sétánk alkalmával. Másnap más részeken jártunk, de nagyjából hasonló volt. Igazán tartalmas, látnivalókkal teli, mégis kötetlen, sétálós nap. Remek időnk volt hozzá, még a pulcsit sem kellett felvennem vasárnap.
Vasárnap eléggé messzire sétáltunk, de megpróbáltuk lecsapni az utat, miközben találtunk egy nagyon szép kilátásos helyet, ahol megpróbáltam fotózni, mire kijött onnan az egyik lány, aki épp most kezdett a suliba tanítani. Teljesen ledöbbentem, hogy épp elvesztünk a világvágán :D, és ott egy ismerős, bele is sétált az egyik képbe :), majd futtában még beengedett minket a társasház kertjébe, ahonnan kifelé figyeltük, hogy kamera, ujjlenyomat, és hangrögzítő is van a bemenetelnél (Angliában azért nem keresnek rosszul a tanárok...). Mikor már végre ismerős résznél jártunk az egyik játszótéren magyar szót hallottunk, és rájuk is köszöntünk. Egy borsodi házaspár vitte a rokongyerekeket a játszótérre, három család lakik a közelünkbe, akikkel találkoztunk épp 4 napja költöztek ki családostól, hátha könnyebben megélnek ott, mint Magyarországon. Az az igazi borsodi elkeseredettség, és otthoni kilátástalanság, és a jobb élet reménye vitte ki őket. Azért jól esett beszélgetni és tudni, hogy még ismeretlenül is, ha bármi van, vannak a közelben magyarok.
Harmadik napra nem igazán maradt látnivaló, megnéztük hol a buszmegálló, megmutattam anyunak a templomot, amiben kocsma működik, aztán elmentünk ajándékotvenni, meg shoppingolni. Nagyon durva, hogy itt a vitaminok 1Ł-ba kerülnek, ami 360forint körül van, mindenféle, a lázmérő, bokaszorító, és mindenféle egészségügyi és tisztálkodási szer olcsó. A kifestők, színezők, művészdolgok és a papírírószer viszont annál drágábbak. Sokat gondolkodtam a napokban azon, hogy lehet Magyarországon drága az élelmiszer, de a művészi és tanuláshoz szükséges kiegészítő dolgok elérhető áron vannak. Ez is lehet egyfajta tudatos dolog, hogy a rendszer az élet mely színtereit támogatja.Lehet itthon a jó fejeknek gyakran alátolnak kiskorban egy pár foglalkoztatót, vagy a művészeknek adnak egy kis vízfestéket...
Negyedik napon a kastély barlangtúrájára szerettünk volna elmenni, de nem gyűlt össze elég ember hozzá, így megint csak sétálgattunk, már nem olyan nagy lelkesedéssel, meg vásároltunk még pár dolgot, de az első két napot nem tudtuk felülmúlni. Ja, és ettünk fish&chipset étteremben, ahol elkérték a személyimet :D (bár nem tudom az étellel való kiszolgáláshoz miért kellett...). Ezt sose tudom, hogy bóknak vagy sértésnek vegyem.
Ja, és most már, hogy volt miből Anya főzött nekünk egy borsólevest, meg főtt husit rizzsel. Nagyon jól esett Csengének is és nekem is. Ittlétünk alatt most először ettünk kétfogásos vacsit. Eddig arra hivatkozva nem főztünk levest, hogy nem volt merőkanál (most is bögrével mertünk).
És a hííírhedt hazamenetel. Reggel nehezen keltem fel, elpepecseltem az időt, és a 4 napos városjárás és checkolás után eltévedtünk, így Anya lekéste a buszt. A végén előrerohantam, és láttam, ahogy elindul a busz, de még csak kiállt a kocsiállásból. Odamentem a sofőrhöz, integettem, ő meg bólogatott, hogy nem, várt még kicsit járó motorral és csukott ajtóval, majd elindult. Elég rosszul esett, főleg hogy Anya ezen izgult a 4 napban, hogy nehogy lekésse a buszt. Bementünk a jegykiadóhoz, és mondta a srác, hogy van egy átszállásos lehetőség, amivel neccesen ér ki. Felhívtam Rinzinget (fel is keltettem), hogy van-e ötlete mi legyen. Mondta, hogy nem is tud olyat, aki most rendelkezésre állna autóval, taxi nagyon sok, közvetlen vonatot javasolt 41Ł-ért, vagy hogy menjek el anyával az átszállási pontig. A dolog több ponton hibádzott. Nem értem e a gyakorlatomra, nem volt biztos, hogy anya eléri a gépet, és ennyiért meg már lehet érdemesebb lett volna új repjegyet venni másnapra. Végül átírattuk a jegyet az átszállásos buszra (a srác ingyen átírta), és anya elindult a 9:20-as busszal.
Ha eléri anya a buszt, beérek a gyakorlatra, viszont így arról is lemondhattam, és nem tudták miért kések. Hívtam Csengét, hogy szóljon a gyakorlatvezetőmnek, hogy kések, amit a saját gyakorlata miatt nem tudott megtenni, így nagyon nem örültek nekem, mire beértem. Állítólag a magyar számomon próbáltak is hívni, hogy megvagyok-e, de addigra a -Csengének egy arab srác által kikódolt- telefonomban már az angol sim volt, így nem tudott elérni. Mikor beértem csúnyán néztek, mondtam Karennek (idősebb asszisztens), őszintén. A gyakvez, Claire csak annyit kérdezett, hogy késtem ma reggel? És minden rendben? Válaszoltam, hogy már igen. Fél óra múlva odajött, hogy mondta Karen mi történt, és ha hívnom kell anyut, vagy írni nyugodtan menjek ki bármikor. (Nem volt egy jó húzás neki nem elmesélni, de tele volt a fejem, nyelvi nehézségek, rohanás a gyerekek után...). Végigizgultam a napot, hogy eléri-e, beszéltünk is telefonon.
Mint ma kiderült volt is miért izgulnom, mert habár anya nagyon sportosan vette az egész utazást (szerintem még kicsit élvezte is a kalandot, mikor abbahagyta az izgulást), kalandos út volt. A busz lerobbant, amire átírták a jegyet, negyed óra múlva ment egy másik, ami kimentette az utasokat. A nő, akit megkértem, hogy segítsen majd anyának, hogy hol kell leszállnia és hova kell mennie elvitte a helyes buszmegállóba, majd a jegypénztárhoz, ahol google fordítóval megállapították, hogy nincs korábbi busz, amivel továbbmehetne, amivel menni tudott, az is eleve 10 perc késéssel indult. A checkin pult 13:50-kor zárt, és 2-kor hívott, hogy a beszálláshoz ért. Egy itt talált hajcsat miatt még a csipogtatónál is rendesen feltartották. Aztán szerencsére a repülő is késett, így elérte, és ismét találkozott a lánnyal, akivel kifelé a repülőúton beszélgettek.
Izgalmas egy nap volt a szerdai, az tuti. Majd mikor hazajöttem rájöttem, hogy basszus, a szakdolgozat köttetés! Márc. 15, hétfői leadás, kötettési idő, ki viszi el... Azt gondoltam, hogy ha Laci vállalta a szerkesztést és elvitelt ebben a köttetés is benne van, de közölte, hogy nem. Végül Ildi (Laci anyukája) szerkeszti nekem éppen, elviszi köttetni, Laci felveszi és elviszi a TO-ra, meg a tanárnőhöz aláíratni hétfőn. -Az olajozott rendszer kialakítása az izgulós nap megkoronázása volt.
Elsőként Kingát kértem meg, akivel korábban jóban voltunk a csoportból, de elhajtott egy nagyon rossz kifogással, a maga kioktató, érezd rossz magad stílusában. Utána írtam mailt egy másik csoporttársnak, aki m válaszolt, meg egy harmadiknak, aki meg nem ér fel időre Miskolcról a sajátjával sem. Így jutottam Ildihez, akivel éppen beszéltem. Nagy szívesség. És ezután remélem letudhatom a szakdolgozat témát is.
Ja, és az ösztöndíjam is megérkezett, míg Anya itt volt, szóval most már talán kevésbé vagyok a templom egeréhez hasonlatos.:)
