Ma reggel Csengével nagyon összevesztünk. Eltört az első sárvédőm, amit nem én törtem el, így gyanítottam, hogy a lengyelek dölöngélős görbe estéjének eredménye, és a sok csattanás valamelyike ez lehetett. Csenge ezen halálosan felháborodott, hogy én miért mondom, amikor nem tudhatom (valóban, de nyilván nem fog ez soha előjönni, meg ha ők is voltak, nyilván meg kell csináltatnom, és úgy visszaadni Rinzingnek a biciklit). A végén már ott tartott, hogy én biztos elítélem őket a füvezésért, pedig ők is emberek. Mindezt abból gondolta, hogy az első nap után nem voltam sülve-főve együtt velük. Aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy nem az én korlátozottságom, hogy ő ilyeneket feltételez, mikor a kevésbé szívélyességem összes oka az volt, hogy a náthától alig tudtam beszélni, és zavart, hogy reggeli, vacsi, film... én meg semmivel nem haladok, hangos a tekno és ők is (enyém alatt van a szobájuk). Leszűkült az életterem. Aztán persze visszanyertem, a hangommal együtt. Most ha van időnk együtt főzünk és eszünk, és majdnem minden este megnézünk egy filmet. Csengével pedig félretettük a témát egy kisebb beszélgetés után. Betudtam a barátnője elvesztése miatti hangulatingadozásainak, habár nem esett jól, főleg az előző esti lakatos incidens után.
Megbeszéltük, hogy hazavisszük az itt vásárolt dolgokat, és gondoltam ha már úgyis azt akarja, hogy vigyem el a cuccait, akkor én kérném a lakatot, úgyis a nehezebb dolgok közé tartozik, erre kijelentette, hogy ő is hasznát venné otthon, de rendben, fizessem ki neki az ő részét és akkor vihetem. Értem miért mondta, mert együtt vettük, de egyrészt itt drágább volt, mint otthon, és szükságből vettük, nem jó kedvünkben, másrészt meg eléggé elkoptattuk itt-ott. Nagyon-nagyon mások vagyunk.
Áttérve másra tegnap azt vettem észre, hogy néha egészen szinglisen élem hétköznapjaimat- kényelmes melegítőben, feltűzött hajjal Dunakavicsot ropogtatva írom a tervezeteimet, és őszintén szólva élvezem. Habár valószínű ez nagyban a dunakavicsnak (és közvetetten Évinek ;) köszönhető, azért ez a többi részt is kellemesebbé teszi.
Nem gondoltam, hogy egyszer a mozgás szerelmeseinek egyike leszek, de arra a következtetésre jutottam, hogy a mozgáshiány sokkal inkább lelomboz, mint az eső. Ma voltunk megint edzőteremben, rászántuk magunkat a nap végén. Volt egy ingyen aerobik óra, amin rájöttem, hogy az angol pocakosokhoz képest egyáltalán nem vagyok tunya. :D Jó volt az óra, habár még csak meg sem izzadtam, alapmozdulatokat mutatott a srác, pedig harcorenak írták. Évi biztos ki lett volna akadva, nálun ez még könnyűnek is túl könnyű. Hol van ez a dunakeszi spinningtől, ahol azt gondoltuk laza bciklizés, és 10 perc után majd lefordultam vörös fejjel a bicikliről, míg az 50éves nők mosolyogva tekerték végig... Szóval nem tudom eldönteni büszke legyek-e magamra, vagy ezt is egy újabb függőségnek vegyem. Sok lesz ez így már a teával :P
