Természetesen másnap, amint találkoztam Rinzinggel, elmondtam neki, hogy kölcsönadtam a biciklijét, és összetörték, amitől nyilvánvalóan nem volt boldog, de csak annyit mondott, hogy ő nem adta volna kölcsön a kölcsönkapott biciklit. Amiben nyilván igaza van, de ha a lakótársam kéri... úgy éreztem nem mondhatok nemet, főleg hogy ennyire Csenge pártfogását élvezték, az utóbbi időben úgy éreztem mindig még miattuk is mérges rám. Úgy érezte nem vagyok elég nyitott és kedves, mint az elején... A bicikli ügyre mindig kaptunk egy eltusoló, kitérő választ, ahányszor beszélni próbáltunk róla. Aznap ebédszünetben Csenge képei voltak terítéken, nagyon jók lettek azok is, egy színes esernyős sorozat, ami valóban inkább történet volt, mint egy előnyös arcképsorozat, persze természetesen tökéletes minőségű képekkel. Rinzinggel délután beadtuk a biciklit a szervízbe, ahol közölték, hogy Patryk kis kalandja 100fomtba fog fájni, ami 2 használt bicikli ára, de mivel nem volt mit tenni vállaltam. Rinzing mondta, hogy semmiképp sem szeretné, ha én fizetném. Én sem szerettem volna fizetni, Patryk dolga lett volna, de neki látszólag és ténylegesen sem állt esze ágában sem ezt megtenni, de Rinzingnek meg aztán igazán nem volt köze a balesethez, rendes volt tőle, hogy egyáltalán kölcsönadta nekünk. Ja, és a legszebb, hogy azért csak az én biciklimet kérték el, mert a másik nem működött nekik elég jól. Csenge és Rinzing ezután folytatták a fotósorozatot, én viszont elígérkeztem Kirstynek, hogy megnézem vele a főtemplomot Nottinghamben, ahova ő is járt kiskorában. Elég rosszul jött ki, mert erről teljesen elfeledkeztem, és mondtam Rinzingnek, hogy mivel jobban vagyok most már tényleg tudok asszisztenskedni a fotózásán, de aztán eszembe jutott a Kirstys program, amire meg már egy hete elígérkeztem, amikor Kirsty szembesült vele, hogy ezt az érkezésem utáni héten ígérte meg, hogy megmutatja, és már megyünk is el. Szóval a nagy csorbakiköszörülési kísérletemből csak az lett, hogy valószínűleg még lejjebb ástam magam a szemében.:(
Furcsa volt Kirstvel találkozni sulin kívül is. Örültem, hogy összejött, még ha elég rosszkor is, de mellette mindig úgy éreztem magam, mint egy haver kistesója. Megmutatta a templomot, kicsit mesélt róla, azt, amibe már korábban anyával is benéztünk, csak nem mertünk körbenézni rendesen az épp próbáló kórus miatt. Utána beültünk egy bárba a színház oldalában, meghívott Kirsty egy elmaradt szülinapi ale-re. (Ez mennyire hiányzik... lehet horror áron volt, de nagyon finom volt.) Megérkezett a barátnője Sophia is, akinél az előző lányok laktak. Ő egyből azonosított Kingával, mint visszahúzódó, az angolt törő leányt, de Kirsty megvédett h de nem iiis. Elbeszélgettünk, és előjött, hogy Kirstynek milyen durva ügyei voltak, idősebb pasik, verekedések, majdnem kicsapták az egyházi suliból... és erre mivel másra nem tartották alkalmasnak elvégeztettek vele egy gyerekfelvigyázós sulit, aztán meglepődtek, hogy valaki alkalmazta. Nem semmi, pedig nagyon jó volt a munkájában, én végig felnéztem rá. Jól foglalkozott a gyerekekkel, mindenkivel szintjének megfelelően, odafigyelve, a tanár keze alá dolgozva és figyelembevéve minden apró szabályt. Na mindegy, kis ízelítőt kaptam a fura kifelé szívatós de mély barátságukból a picit cicababás talán indiai Sophiával. Tényleg csak egy ital volt, elbúcsúztunk, és hívtam Rinzinget, hogy fotóznak-e még 8 fele. Elsétáltam hozzájuk, és pár kép erejéig még asszisztáltam nekik, aztán mentünk haza kb 10-re, én még pakolni a bőröndöt.
Kedd. Még az adminisztrációt is aznap végeztük, rohangáltam a régi osztályom, új osztályom, igazgató és Csenge között egész nap. Csenge aznap előbb elment, és nagyon zavarta, hogy mindenem megvan, mindent aláírattam (mint később kiderült a dolgok 2/3-át nem, vagy csak otthagytam...), meg az is, hogy miket kaptam az osztályomtól.
Búcsúbulit tartottak nekem az osztályban, nagyon meghatódtam. Elkértek a kicsiktől az utolsó napom délutánján, és az egész délután tananyagba integráltan arról szólt, hogy én elmegyek. 8) Felmentem, mondták, hogy megyek, kerestek rólam képet, korábban sütöttek sütit, amiket együtt kidíszítettünk, volt játék lent a nagyteremben, szembekötősdi, meg kellett találni a képem és az orromra ragasztani egy piros pontot csukott szemmel, székfoglaló karikákkal, megettük a sütiket és ajándékokat is kaptam. Előző estéken én is készítettem nekik egy képet, mivel rajzolni nem tudok egy színes feliratot, és írtam is bele üzenetet, meg adtam egy zacskó Cadburyt. Nagyon jól esett, hogy gondoltak rám, befogadtak, de kicsit fura volt, hogy próbáltam ki is vonni magam a dologból, hogy ne legyen olyan rossz eljönni, de azért volt, h a könnyek környékeztek...
Suli után rohantunk takarítani, kb 1 óránk volt a szobára, konyhára, összepakolásra, mindenre, mert aztán jött James, a főbérlőnk átvenni a szobákat, hiszen Csenge másnap repült haza, én meg mentem táboroztatni. Elintéztem közben a fiúkkal, hogy átviszem majd szerda reggel hozzájuk a bőröndöt, és még mivel a biciklis pénzért visszajövök, akkor náluk is alszom még pénteken, mert csak szombaton megy a gépem. James rendesen számolt, visszaadta a kauciót ás még névjegykártyát is adott, ha később szükségünk lenne rá. Aztán nekiugrottunk Rinzing ajándékát legyártani, de nem jutottunk semmire, mert fáradtak voltunk és nem volt alapanyagunk sem, mert Csenge a Rinzingnek vásárolt kártyát véletlenül kidobta a szemétbe a suliban. Végül az osztályának szánt kártyát áldozta be.
Délutánra Kirsty kölcsönadott egy barbecuet, hogy ne a villanytűzhely fölé tartott villán kelljen sütnöm a pillecukrot, kipróbálhassam rendesen is. Erre fel meghívtam hozzánk, hogy süssünk együtt úgyis olyan sok van, de szerencsére nem jött össze neki a pakolás, meg apukája miatt (hozzáteszem még fiatalabb is, mint én 2 hónappal, csak akkora rocker állat, hogy 25nek néz ki legalább). Jobb is volt, mert Rinzinggel meg egyeztettünk egy búcsútalálkozót, hogy odaadhassuk neki a csokit és a képeslapot, amit egyfajta köszönetnek szántunk a sok segítségért. Sétáltunk, majd Lillával beültünk egyet sörözni. Egészen jól éreztem magam, habár Lilla érkeztével még jobban éreztem, hogy kilógok közülük, nem vagyok eléggé elrugaszkodott művészlélek, aki az egyszerű szépségeket kedveli. Most Csenge volt, aki siettette az eseményeket mert a fiúktól is el akart búcsúzni, így nagy nehezen elköszönve kb. rohantunk haza. Kiderült, hogy Csenge el sem tudta küldeni a fiúknak az smst, amit akart, és teljesen kibukott, mikor hazaérve a zárt ajtajuk fogadta, mert azt gondolta így már nem tud elbúcsúzni tőlük, (neki ez volt az utolsó estéje), pedig még borozást is ígért neki... és miért nem siettünk, és biztos alszanak, mert másnap reggel dolgoznak, erre betoppantak a fiúk. Röhögve, hangosan megérkeztek azzal a kérdéssel, hogy hol a bor. Nagy elbúcsúzásképp ettünk pár falatot, és Pjotrtól kaptunk pár használhatatlan lengyel cuccot, és Csengének írtak valamit lengyelül a párnájára, amit nem szótárazott ki, azonban a reptéren kidobta a kukába, mint szép emléket, mert nem fért be a táskájába. :D Én ezt azóta is sajnálom, esz a fene, hogy mit írhattak rá. Meg az összes papírt is kihajította, amit kaptunk, hasonló okokból kifolyólag.
