Ma végig azon gondolkodtam, hogy a kicsiknél lévő gyakvezem mit kezd magával, ha gyereke lesz. Elég szörnyű, még sosem láttam nőt, aki ennyire nem bírt volna ráhangolódni a gyerekekre. A gyerekek utálják, az asszisztensek kibezélik és sírnak a folytonos veszekedése és a gyerekek felé támasztott fölösleges és inkonzekvens elvárásai miatt, és még csak azt sem mondhatom rá, hogy rosszindulatú, vagy rosszat akarna. Mennyire szenved ettől mindenki.. és ha ennyire nem megy neki miért nem vált állást? Az igazgató miatt? És hogy lett tanár?... és így tovább. Mindenkinek pathelyzet. Azért a gyerekek cukik, a staff is, és tulajdonképpen a tanár is nagyon igyekszik annak ellenére, hogy nem szereti a munkáját és a gyerekeket.
Véégre végre ma voltunk vásárolni, nem voltak zárva a boltok. Már semmi kaja nem volt itthon, így muszáj volt az esőben is elmennünk vásárolni, és ismét olcsón nagytételben vásároltunk. Jó ez a bolt, még ha néha lejárt kaját is árulnak.
Ma azon kaptam magam, harmadik témaváltásként, hogy hiányoznak a régi filmek és a francia nyelv. Meghallgattam facebookon (youtube link) egy részletet a Lés misérables-ból, és csodálkozva tapasztaltam, hogy majdnem értem, amit mondanak, és hogy így nem is olyan csúnya, és milyen jó lenne megint tanulni. De lassan már nem fér a kitúzött célok közé, kezd sok lenni a terv a hazaérkezésem utáni 1 évre :D, talán mintegy túlkompenzálandó a suli végét.
