És a korábbi kérdésre, a baráttalálásra és szórakozásra meg is lett a válasz :) Teljes a boldogság.
Persze megint teljes rohanással indultunk, és ismét én voltam utazásunk legnagyobb rizikófaktora. A buszmegálló felé félúton rájöttem, hogy nem raktam el a hálózsákom, de már nem mentem vissza érte. 20 perccel korábban értünk ki a megállóba, de ez kivételesen megnyugtató érzés volt. Teljes izgatottsággal és Lonely Planettel felszerelkezve indultam neki az útnak.:) Végigolvastam a város történelmét, látnivalóit, nézelődtem kifelé, beszélgettünk Csengével, már jól indult az út.
Birmingham egyébként Anglia második legnagyobb városa, iparosodott, de az ipari forradalom idején a Lunar Society nevű, a kor tudósaiból álló baráti társaság is a városban tartotta találkozóit. Igazi angol nagyváros. A látnivalók többsége a belvárosban helyezkedik el, de van egy Cadbury gyár is a közelben és a nemzeti tengeri élet múzeum, valamint egy ékszernegyed is, mert ékszergyártó nagyhatalom is volt a város korábban.
Érkezésünkkor rögtön a Bullring nevű építészeti műremekbe botlottunk, ami egy exkluzív boltokat tartalmazó bevásárlóközpont. Egy kis nyálcsorgatás után kimentünk megnézni a piacot, ahol vettem egy szépséges csizmát, majd benéztünk egy közeli templomba, ahol egy nagyon szép textilkiállítás volt. Egy pár pillanatra a szépen varrott, horgolt, kötött, ragasztott, csipkeveréses minták és színkavalkád elgondolkodtatott, hogy miért is hagytam abba az efféle dolgok készítését. Egyszerűen szép volt, már azért megérte Birminghambe utazni. Habár az idő nem volt a legkellemesebb (hideg, szeles idő volt), nekiindultunk és a turistainformációnál kapott térképpel és a Lonely Planettel elindultunk felderíteni a várost. Egy kis nézelődés és bolyongás után eljutottunk a Symphony Hallba, ahol egy kis melegedésért többet időztünk. Valóban nagyon jó volt az akusztikája a koncertteremnek, amit a hely 21. születésnapja alkalmából rendezett ingyenes jazzkoncert meghallgatásakor mi is észrevettünk.:) Nagyon feltöltőleg hatott a koncert, jó volt látni, hogy idős, sok éve együtt játszó zenészek mennyire ismerik egymást egy-egy biccentésből, és mekkora köztük az összehang úgy is, hogy minden dalt egy vendégelőadó énekelt. Szuper volt.:) Ez volt a második kiemelkedő "ezért megérte" pillanat. A koncert végén hívott is a szállásadónk, így megint nekiindultunk a hidegnek és akkor már az esőnek, kicsit még sétáltunk a városban.
A találkozóra szokásainktól eltérően mi érkeztünk meg elsőnek, Alain otthonról futott, és 39-kor írt egy smst, hogy 5 percet késik az egészes találkozóról. Ezt szórakoztatónak találtam, hogy ennyire előre tudja. Végül kb 7 percet késett, így jól kiszámolta. Mutatott egy helyet, ami sajnos tele volt, így nem ültünk be, helyette átsétáltunk a vasútállomásra, ahol találkoztunk a barátaival. Előre figyelmeztetett, hogy mivel mind Észak-európai tanulmányokat tanul mesterképzésen, mint ő, de nem a kulturális részt, hanem minden egyebet, ezért egy csapat nerdre számítsunk, de az igazat megvallva ő volt az egyetlen nerd köztük :D. Szórakoztató és sokszínű barátai voltak. Egy kóreai fiatal házaspár, egy amerikai olasz fiú és egy kínai lány.
A kínai lány javaslatára egy kóreai barbecue-s helyre ültünk be, aminek habár nagyon borsos ára volt, főleg a mi pénztárcánkhoz mérve, mégis megérte kipróbálni.Két csoportra bomlottunk, az asztalon lévő körök szerint. A körből kivették a kereket, és a vizes részre egy parázzsal teli tálat tettek, majd arra vissza a kereket. A kerékre kerültek a husok és tenger gyümölcsei, amit ezen a keréken kellett magunknak megsütni, ami kb. úgy nézett ki, mint egy dísztárcsa. Volt bárány, disznó, csirke hús, valami halpapi (fehér), kis polipok, rák, és egy pér szelet rizskenyér, ami kinézetre a knédlire hasonlít, de édes és puha, kicsit mint egy süti. Tulajdonképpen végig csak ezeket a húsokat ettük minden köret nélkül, amiket Paul (a koreai fiú) sütött nekünk. Ezt megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy ő ezt szívesen csinálja, mert tudta mikor van kész, és nagy gyakorlattal forgatta a sütőkanalat, míg én a pálcikákkal is szenvedtem :$. Nagyon finom volt és nagyon jóllaktunk. Ittunk hozzá bort is. Érdekes, hogy Angliában nem nagyon van boruk, így nagyjából 5 féle szerepel az étlapon, édes, száraz, vörös, fehér és olykor rosé.
Próbáltunk beszélgetni evés közben, itt megint Csenge lelkesedett, mert én kicsit rosszul éreztem magam, hogy akaratomon kívül belevittem a nagy költekezésbe, de azért olykor én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Ő inkább a kóreaiakkal beszélgetett, míg én az olasz sráccal és a kínai lánnyal. Nagyon figyelmesek voltak, orosz szak a minorjuk, így erről is megtudtunk egy csomó mindent. Érdekes egyetemi rendszerük van, csak 1 év a mesterképzés, de kevés szünetük van, és főként beadandókat kell írniuk, nem nagyon vizsgáznak.
A vacsi után Sal, az olasz srác kitalálta, hogy menjünk vizipipázni. Kicsit eltévedtünk, és mikor megtaláltuk a helyet nehezen kaptunk asztalt, és csak kint a hideg részen, míg az arabok mind a melegítős részen ücsörögtek, ennyit a diszkriminációról... Fahéjas teát iszogattunk vizipipázás közben, és jót beszélgettünk. Itt már én is lazább voltam, és jól is éreztem magam. Igazából egészen feldobott, hogy végre egyszer van néhány ember, aki nem rögtön Csengétől esik hasra, hanem én vagyok nekik a szimpatikusabb, még ha ezt nem is nagyon érezhetően csinálták.:)
Utána visszataxiztunk a srác kollégiumához, ahol szembejött egy csomó BA-n tanuló, akiken látszott, hogy igazán buli az életük. Sokat fizetnek az egyetemért, de vannak sportklubbjaik, mind a campuson laknak, ami mellett ott az egyetem, és minden este buliznak. Kis elkerített szobája volt, nagy közös konyhával és fürdővel. Mi a földön aludtunk. Reggel pedig kaptunk müzlit meg teát reggelire.
Kicsit nehéz votl a sráccal beszélgetni, mert minden témát lecsapott, és előadta, hogy a couch surfingnek szerinte nem új emberek megismerése a célja, mint inkább a költségek minimalizálása. Szerintem mindkettő, kellemeset a hasznossal. Meg szerettük volna hívni valamire, de miután egész este drága helyekre vitt minket, amiknél nyeldekelve mondtunk igent végül nem tettük. De ahogy éreztem nem is volt elvárás, csak a lelkünknek lett volna jobb tőle.
Vasárnap a reggeli után a Custard Factory-t szerettük volna megnézni, ami egy művészpiac, de vasárnap sajnos zárva volt, mint ahogy a rendes piac is. Még szerettük volna megnézni a Soho Houset, meg az ékszeres negyedet, de olyan ítéletidő volt, hogy amint tehettük bemenekóltónk egy meleg helyre. Néhány bolt után elmentünk az Urban Pie-ba, amit a pénteki koncert után Kat barátja ajánlott, és ettünk egy húsos pitét. Isteni volt, kár lett volna kihagyni, még ha nem is egy jóllakós adag volt. Az ítéletidő úgy értendő, hogy minden túlzás nélkül majdnem elfújt a szél minden próbálkozásom ellenére, a kezekből kicsavart esernyők kavarogtak mindenhol, az emberek sikoltozva rohantak fedett helyre, és a zuhogó eső mellett olyan erősen fújt a szél, hogy volt, hogy nem kaptam levegőt. Elképesztő volt, ez még az angoloknak is sok volt. Mi vesztünkre a Primarkba menekünltünk be :D. Így ismét nadrágokkal gazdagodtam. Ismét csak azzal tudom magam vígasztalni, hogy végülis évekig alig vettem ruhát, és itt olcsóbb, mint otthon, mert természetesen leárazott utolsó darabokat veszegettem...
Hazafelé a buszon igyekeztünk az időjárás okozta fáradtságon túltenni magunkat és szárogatni a szétázott agjainkat, majd rohamléptekben hazasiettünk egy-egy forró zuhany reményében, a vacsit tervezgetve.
Ilyen volt Birmingham. Csengével egészen jókat beszélgettünk, győzködtük magunkat, hogy nem baj, hogy egy kisebb vagyont elvertünk, végülis nyaralunk, meg egyszer-egyszer próbálunk csak ilyet... és emésztgettem az ért szociális interakciókat :D. Kezdem egészen felszabadultan és normálisan érezni magam. Nem rossz itt, vannak itt is társaságok, akik befogadóbbak, mint Nottinghamben, járnak helykre, dumálnak... minden ami hiányzott. Teljesen feldobódtam ettől az úttól.:)
Rájöttem, hogy tulajdonképpen tényleg nagyon szeretek utazni, ismerkedni, új szituációkba kerülni, kiszakadni a hétköznapokból nagy kötöttségek nélkül, szabadon.:)
